Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 4. A tüzérségi lőszergyártás. Harc a megrendelésekért
IV. A csepeli gyár 209 kérésén más volt a helyzet. A nagy Lajtán-túli fémipari komplexumok (Skoda/Skoda, Krupp, Böhler, Witkowitz stb.) mellett Magyarországon is komoly mértékben jelentős tüzérségi lőszergyártás folyt. A diósgyőri állami vasgyár volt a legfontosabb, és az Ál- lamvasút Társaság resicai gyára is kapott megrendeléseket. Mivel a magyar honvédség nem rendelkezett saját tüzérséggel, ilyen megrendelések kizárólag a közös Hadügyminisztériumtól származhattak. Ezekre azonban Weiss Manfrédhoz hasonlóan a század- fordulón a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű is kezdett igényt tartani, és a resicai gyár is nagyobb részesedést követelt. A diósgyőri gyár - mint már szó volt róla - közvetlenül a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozott, így a szokásos versenyen túlmenően a konkurencia minden követelése beleütközött a hivatalos pénzügyi kormányzat ellenállásába. A kartellszerződések szintén megnehezítettek mindenfajta előretörést: a vaskartell a magyar haditermelés felosztásánál 55%-ot biztosított a Rimamurány-Salgótarjáni Vasműnek, 22,5%-ot az Állami Vasgyáraknak és ugyanannyit Resicának. Nem véletlen tehát, hogy a Pénzügyminisztérium éppen akkor nehezítette meg az állami kedvezmények megadását, amikor a csepeli gyártelep terjeszkedése beleütközött a diósgyőri érdekekbe. A Pénzügyminisztériummal szemben azonban Weiss Manfréd támaszkodhatott a Kereskedelmi Minisztériumjóindulatára és a Hadügyminisztérium aktív támogatására. Más szóval, amíg a századforduló előtt a bécsi megrendelésekért folytatott harcban Weiss Manfrédot a magyar kormányzati szervek egységesen támogatták, addig a századforduló után, különösen a Pénzügyminisztériummal szemben, Bécs pártfogását élvezhette. A Hadügyminisztérium Weiss Manfréd számára mindvégig kedvező álláspontja a hadi igazgatás reális érdekein alapult. Weiss Manfréd korábban már bebizonyította szállítóképességét és megbízhatóságát, sokkal rugalmasabban alkalmazkodott esetleges rendkívüli kívánságokhoz, mint a kevésbé hatékonyan dolgozó és összehasonlíthatatlanul bürokratikusabb vezetésű állami vasgyár. Mindezek mellett a Hadügyminisztérium és Diósgyőr kapcsolatát nehezítette a Pénzügyminisztérium aktív beavatkozása, ami állandóan függetlenítette Diósgyőrt a Hadügyminisztérium követeléseitől. Sajátos álláspontot képviselt a Kereskedelmi Minisztérium, amely felelős volt a magyar ipar fejlődéséért, de hatásköre nem terjedt ki a Pénzügyminisztériumhoz tartozó állami gyárakra. Mivel nem hagyhatta figyelmen kívül a Pénzügyminisztérium intencióit, sajátos közvetítő szerepet töltött be, mindvégig törekedett az érdekek kiegyenlítésére, és határozottan jó néven vette a közös Hadügyminisztérium kezdeményezéseit. A tüzérségi lőszergyártás nemcsak az ismertetett korlátozott piaci viszonyokban különbözött a gyalogságitól, hanem a jóval jelentősebb tőkeigényesség mellett komoly szakmunkát is követelt. „A lövedékek előállítása - jellemezte a helyzetet mintegy 10 évvel később az állami vasgyárak központi igazgatósága - a munkásoktól fokozott ügyességet, gyakorlatot, pontosságot és megbízhatóságot követel meg, a rendkívül szigorú átvételi feltételeknek megfelelő gyártmányok elérése végett a tűzben való megmunkálásnál magas hőmérsékletek foknyi pontossággal figyelhetők meg és tartandók
