Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
IV. A csepeli gyár - 1. A gyár fejlődésének főbb mozzanatai
IV. A csepeli gyár 181 mozzanatokról és gépekről készült fényképeket mutattak be, egyértelművé vált, hogy Weissék ekkor már a hadsereg legjelentősebb magyarországi magánszállítói.3 1897-ben Weiss Manfréd elhatározta, hogy csepeli gyárát vadász-, revolver- és Fló- bert-féle töltény gyárral, valamint réz-, bronz- és sárgaréz hengerművel bővíti ki. Nem sokkal később azonban felismerte, hogy a tölténygyártást sokkal célszerűbb tüzérségi lőszerek gyártásával társítani, ami már a következő évben, 1898-ban 500 000 koronás tőkebefektetést igényelt. Eredeti elképzelését azonban csak később adta fel, miután a hengermű 1899-es létesítése a vártnál jóval nagyobb költséggel járt.4 A hengermű építési költségei 135 ezer koronát tettek ki, a legnagyobb összeggel a hengermű csarnoka szerepelt (30 ezer korona), ezt követte a raktár (18 ezer korona), majd a karbantartó műhely, a víztorony és a kazánház. Az öntöde, a négy hengerde és a dróthúzó berendezései 412 939 koronába kerültek, ezeket a német Basse és Salve cég, valamint a Schlick gyár szállította. 1900 folyamán újabb, mintegy 100 ezer korona értékű géppel bővült a gyár. A fémfeldolgozás következtében megnövekedett energiaigény kielégítésére két újabb gőzgépet helyeztek üzembe (200 és 86 LE), amelyek közül a kisebb teljesítményű szolgáltatta az energiát a víz szivattyúzásához és az első világítási dinamóhoz. Ebben az időben mindössze egyetlen csatorna volt a gyártelepen, amelyik az ipari szennyvizet vezette közvetlenül a Dunába. Az illemhelyek egyszerű falusi árnyékszékek voltak, fürdő pedig még nem épült.5 A magyar gazdaság konjunktúrája a század utolsó éveiben lelassult. Előbb csak az ipari beruházások csökkentek, majd komoly hitelválság bontakozott ki, s végül mindez túltermelési válságba torkollott, amely a könnyűipar kivételével a gazdaság valameny- nyi ágára kiterjedt. 1901 -re szinte teljesen leálltak az ipari beruházások és a vasútépítés; a termelés visszaesett, tömeges munkanélküliség alakult ki, mindennapossá váltak a csődök és az alaptőke leszállítások. Ez a válság, amely Magyarországon 1905-ig húzó3 1896 januárjában a XVII. hadügyi csoport felszólított 50 hadsereg- és honvédségi szállítót, hogy vállaljanak részesedést a pavilon költségeiből, amelyet 25 000 Ft-ra becsültek, vagyis 300 m2 tényleges kiállítási területet számolva, négyzetméterenként 80 Ft-ra. Végül a felszólított 50 cég közül 28 jelezte részvételi szándékát. A rendezők javaslatának megfelelően a hadseregszállítók pavilonjában, a kupola alatti középső részen kollektív kiállítást szerveztek, amelyen részt vett Regenhart Ferenc pozsonyi gyapjúfonó és -szövő, valamint pamutszövő gyára, Löw Károly zsolnai magyar gyapjúáru-, katonaposztó- és takarógyára, Wolfner Gyula és társa budapesti bőrgyáros, valamint Weiss Berthold és Manfréd budapesti, csepeli és berlini magyar konzervgyára és acélárugyára. Vállalták, hogy a pavilon felállítási költségeinek a többi kiállítók hozzájárulása után fedezetlenül maradó részét maguk fedezik. Ezért a XVII. hadügyi csoport „a collektiv kiállítást rendező uraknak a szíves közreműködésükért és a hazafias áldozatkészségükért” a legmelegebb köszönetét fejezte ki. Ennek a köszönetnek hatásos megnyilvánulása volt, hogy Weiss Manfréd közvetlenül a kiállítás után nemességet kapott. MNL OL К 20 1896. 1044; HL 1.28 HM 114/XVII. hadügyi oszt. - 1896, HL 1.28 HM 119/XVII. hadügyi oszt. — 1896; Az 1896-i ezredéves országos kiállítás közleménye, 1896. január 1. 745. p, 1896. február 20. 841. p. 4 MNL OL К 269 1897-81448, 56389/1339; MNL OL Z 195 1898-2028. 5 MNL OL Z 1322 1900-1904 Hengermű főkönyv; Kocsis-Németh-Uglár é.n.
