Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
III. A csepeli gyáralapítás előzményei - 1. A Weiss család és Weiss Manfréd felemelkedése
150 III. A csepeli gyáralapítás előzményei ellenőrzését, így például 1877-ben, amikor Weiss Berthold 38 ezer forintos veszteséget mutatott ki, a Weiss В. Adolf-féle cég felszámolása 30 ezer forinttal terhelte a céget, a kettő közötti különbség pedig nagyjából megegyezik a bécsi Weiss Berthold cég követelésével.8 A szerteágazó tevékenységet egészítette ki a malomipari érdekeltség. A Weiss család több tagja tűnt fel ebben a rendkívül jövedelmező befektetést ígérő iparágban. Weiss В. Adolf az Első Budapesti Gőzmalom alapításában vett részt. B. Arnold pedig 1867-ben személyesen irányította a 80 ezer forintos alaptőkével induló Erzsébet Gőzmalom létrehozását. Berthold részt vett a Király Gőzmalom alapításában, majd tagja lett a Concordia igazgatóságának is.9 Weiss Berthold jellegzetes képviselője volt a hazai kereskedő burzsoáziának. Az 1870-es évek második felében már jól menő terménykereskedőnek számított, havonta egyszer-kétszer eljárt a tőzsdére, amelynek bizottmányi tagja volt, a Pester Lloydot és a Pester Journalt járatta, és szerette a jó szivart. Anyanyelve német, de gondolkodásában már keveredett a magyarság és a monarchiabeliség. Számtalan szállal, családiakkal és üzletiekkel egyaránt, kötődött a Monarchia másik feléhez. Weiss Berthold e kettős kötődés jegyében az egyik oldalon a nyilvánosság előtt, többek között németül és magyarul egyaránt megjelenő könyvekben képviselte a magyar gazdasági érdekeket. 1869-ben adta ki első müvét Közgazdasági és közegészségügyi állapotok, tekintettel Pestre címen. 1870-ben megjelent könyve az osztrák-magyar bankviszonnyal foglalkozott, a magyar sérelmekre az amerikai Iowa állam banktörvényének segítségével keresett megoldást.10 A másik oldalon egyre szorosabb kapcsolatba került a Monarchia legnagyobb megrendelőjével, a közös hadsereggel. Ez a kapcsolat önmagában nem jelentett biztos felemelkedést, de a befektetett tőke gyors megtérülése révén és a meglévő kapcsolatok megfelelő hasznosításával lehetőséget nyújtott nagyobb szabású akciók lebonyolítására. Ilyen jellegű volt az a konzorcium, amely 1877 márciusában vállalta a közös hadsereg élelmiszerellátását.11 Minőségi változást a Weiss cég üzletpolitikájában Weiss Maníféd bekapcsolódása eredményezett. 1873-ban végezte el a kereskedelmi akadémiát, majd négy évre Hamburgba ment, ahol egy gyarmatárukkal foglalkozó nagykereskedés cégvezetője lett. Apja egyre súlyosbodó betegsége miatt 1877 nyarán hazatért (Weiss В. Adolf októberben halt meg), és cégvezetőként belépett bátyja üzletébe. Amíg Weiss Berthold végső soron apja nemzedékének tevékenységét folytatta, addig a fiatalabb fivér fellépése az új 8 MNL OL Z 1322 1875-76. Napló, 1876-77. Főkönyv. 9 Lederer 1952. 220. p. 10 Weiss 1870. 11 ÖStA KA ZSt KM MLA 1877. 12A 21-41/1.