Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
Előszó
Előszó 13 lentétpárját sem hajlandó felvállalni. Az olvasóval együtt tisztában van azzal, hogy témájának napjainkban egyfajta konjunktúrája van, de semmi sem áll tőle távolabb, minthogy ezt a - feltehetően nagyon is átmeneti - konjunktúrát meglovagolja. Nem akarja felmutatni az „abszolút” igazságot, pusztán annyit tesz, amennyit az olvasótól is kér, elfogulatlanul közelít a magyar történelem egy valóban fontos korszakához, vállalva ezzel mind a „nemzetit”, mind a „kozmopolitizmust”. Nem akar tehát sem álobjektívnek látszani, sem aktualizálni. Nem tagadja, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia alapvető kérdéseit a 20. század végének történészeként vizsgálja, sőt akár aktuális problémákra is választ keres, azonban mindenképpen a történelem megerőszakolása nélkül. Mi köze van ennek a helyenként indulatos ars poeticának a csepeli Weiss Man- fréd gyár, az ország legnagyobb iparvállalata dualizmuskori történetéhez? Szabályos üzemtörténet keretében nyilván nem lenne sok. Bármennyire alkalmas is témánk akár egy karriertörténet, akár az iparosítás „hőskora” legmarkánsabb jelenségének leírására, nem elégedhetünk meg pusztán ennyivel. A könyvben arra vállalkozunk, hogy a csepeli gyár és a Weiss család története kapcsán, a témát tágítva foglalkozzunk általában az iparosítás, a polgárosodás kérdéseivel. Tárgyaljuk az ipartámogatás rendszerét a dualizmus korában (helyenként azonban még ezt is szűknek érezve térünk ki a gazdasági kiegyezések idővel egyre bonyolultabb, egyre áttekinthetetlenebb kérdésére), majd a polgárosodást, pontosabban a nagypolgárság legnagyobb nemzedékét tesszük vizsgálatunk tárgyává. A szigorúan vett gyártörténet így még a kötet felét sem teszi ki. Szándékosan degradáljuk tehát esettanulmánnyá mind a Weiss család karriertörténetét, mind a gyár szinte felfoghatatlanul viharos felfutását, s tesszük ezt további esettanulmányt beékelve, például annak leírását, hogy miként lehetett képes ez a fokozatosan erősödő, mégis kiszorított nagyburzsoázia közvetlen gazdasági érdekeit a politika, konkrétan a monarchia külpolitikájának síkján érvényesíteni. Az olvasó tehát többszörös stílustöréssel fog találkozni: helyenként szigorú tényfeltárással, sőt kimondott dokumentumközléssel, helyenként viszont az előszóhoz némileg hasonlatos esszéista stílussal. Mindezekben a szerző egyáltalán nem sokoldalúságát kívánta bemutatni, hanem ezt követelte meg részben a felvetett, akár kényszerűen felvetendő kérdéskörök belső törvényszerűsége, részben pedig azok eddigi előélete, a rendelkezésre álló források és szakirodalom. A kötet hasonlatos tehát az elsőfilmes rendező kortanához: megpróbálja egyetlen műbe belezsúfolni mindazt, amit egy adott korról el szeretne mondani, ismereteit, érzéseit, sőt viszonyát e korhoz, remélve az olvasó türelmes megértését.
