Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez
128 II. A nagy nemzedék, avagy adalékok a hazai nagyburzsoázia megítéléséhez akarjuk szüntetni a tőzsdei szédelgéseket, emeljük a műhely becsét, a becsületes munka érdemét: mert egyedül a munka képezi az államnak igazi erejét.”13 Más szóval, amíg az iparos, az ipari tőkés dolgozik, addig a kereskedő, a bankár csak szédeleg. A céhmíves ellenállás egyáltalán nem magyar jelenség volt, s leginkább a német verzió vált ismertté. Ez az ideológia, amely később a fasiszta elmélet szerves részévé vált, megkülönbözteti az alkotó (ipari) és a harácsoló (kereskedelmi és bank) tőkét (schaffendes und raffendes Kapital). A hazai üzemtörténeti feldolgozások jelentős részénél ez a tétel tovább egyszerűsödött: a tőke harácsol, de az én üzemem tőkése a kivételes alkotók közé tartozott. A gyakorlatban tehát a megkülönböztetés — egymással szorosan összefonódva - kétarcú. Egyrészt hamis értékrendet állít fel az ipari tőkéseken belül a műszaki tevékenységet nemcsak pozitívként, hanem kimagasló képességként bemutatva, másrészt mindezt elvitatja a kereskedelmi tevékenységtől. Nem kétséges, hogy a találmányok jelentősen hozzájámltak egy adott gyár, iparág vagy akár az egész ipar fejlődéséhez, de ezek csak akkor lehettek valóban eredményesek, ha megfelelő kereskedelmi tevékenység révén utat törtek maguknak a mind bonyolultabb gazdasági életben. Nem vitás, hogy az ipari tőkések között egyaránt találkozhatunk műszaki és kereskedelmi indít- tatásúakkal, megítélésüknek mégsem lehet ez az alapja, hanem pusztán a tevékenység minősége. A felszabadulás utáni gazdaságpolitikában ez a fajta megkülönböztetés vált uralkodóvá, hiszen amíg a bizalmatlanság ellenére is alapcélnak tekintették a műszaki értelmiség megnyerését és megtartását, addig a vállalatok kereskedelmi részlegeit felszámolták, szakértőit pedig szélnek eresztették. A termelési és értékesítési folyamat szétválasztása nemcsak károsnak bizonyult, hanem ráadásul a marxi elméletnek is ellentmondott. A kialakuló kapitalista nagyvállalatok kezdettől fogva két alappillérre épültek, a termelő és a kereskedelmi részlegekre. Az utóbbi feladata kiterjedt a nyersanyagok, szerszámok, gépek stb. beszerzésére, valamint az előállított termékek értékesítésére. A nagyvállalatok kereskedelmi tevékenységének felszámolása nem pusztán az értékesítési folyamatot zavarta meg, hanem legalább ugyanilyen mértékben a beszerzést is. A kereskedelmi tevékenység likvidálása nemcsak a termelést, hanem a kereskedés történelmi megítélését is meghatározta. A megkülönböztetés másik eleme, az ipari és banktőke szembeállítása nem kevésbé hamis. A kapitalista korszak fő gazdasági mozgatóereje ugyanis nem az ipari és banktőke egymással vívott harca, hanem éppen ellenkezőleg, összefonódásuk, még akkor is, ha az egyes esetekben harc útján valósult meg. Weiss Manfféd tevékenysége, élete éppen e szembeállítás képtelenségét bizonyítja. 13 KN 1873. május 17.
