Varga László: A csepeli csoda. Weiss Manfréd és vállalata a Monarchiában - Várostörténeti Tanulmányok 15. (Budapest, 2016)
I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában - 5. Az 1907. évi 3. törvénycikk. Más út-kiút?
106 I. Állami ipartámogatás a dualizmus korában már korábban elutasította. Wein Károly293 textilipari hadseregszállító ennek ellenére a vita során ezt a követelést ismételte, mivel szerinte a megállapodás enélkül Ausztriának kedvez. Még képtelenebb javaslata szerint a magyar hadseregszállítóknak egymás között kellene elosztaniuk a hasznot. Weiss Manfréd visszautasította Wein elképzeléseit, a hadseregszállítások kérdését rendezettnek ítélte, mivel a magyar ipar a tengerészeitől eltekintve valóban megkapta a rá eső részt, s szerinte a tengerészeti rendelések kérdése az új fiumei hajógyárral alapvetően megoldódhat. A kincstári gyárakkal szemben egyetlen jogos követelést ismert el: ne támasszanak konkurenciát a magánipamak, tehát csak azt gyártsák, amire amaz nem képes. A megrendelések minden iparcikkre kiterjedő szigorú megosztása a magyar és az osztrák gyáriparnak egyaránt hátrányos. Weiss Manfréd tehát, akit ebben a kérdésben mindenképpen a legilletékesebbnek tekintünk, saját tapasztalataiból kiindulva az integrációs elképzeléseket támogatta. A GYOSZ határozata végül csak minimális biztosítékot látott az új megegyezésre, változatlanul követelte a kompenzációt és a kincstári gyárakban kifizetett munkabérek beszámítását az osztrák ipari kvótába, a helyi viszonyok figyelembevételét az árak kialakításánál, az állami gyárak versenyének kizárását s a kvóta elvének érvényesítését az összes közös intézménynél. „Amennyiben pedig e most ellenünk megindított osztrák agitáció továbbra is ostromolná iparunk legvilágosabb jogait - hangzik a határozat eredménye e támadásoknak csupán az lehet, hogy a közös intézményeket alapjukban megingassák és lehetetlenné tegyék azt, hogy gazdasági közösségben maradjunk olyan féllel, mely a méltányosság legelemibb kívánalmait elismerni képtelen.”294 A magyar delegáció 1908-ban megismételte a korábbi követeléseket. Chorin szerint nem tartották be az 1906-os megállapodást, nem biztosították Magyarországnak a kvótát, és nem érvényesült a kompenzáció sem.295 Ugyanakkor a valóságban a magyar kvóta 1908-ban megközelítette a 36%-ot.296 Az 1910-es évet értékelve a kormány a haditengerészettől eltekintve kielégítőnek ítélte a hadsereg megrendeléseit.297 Végül 1911 elején megegyezés született a kereskedelmi kormányzat és a haditengerészet között hadihajók építéséről. Az osztrák gyáripari érdekeltség sérelmezte az új megállapodást, és követelte a hadseregszállítások átfogó reformját. Szerintük a gyalogsági és tüzérségi lőszerek paritásos, azaz 50-50%-os megrendelése helyett vissza kell térni a kvóta arányának megfelelő elosztáshoz, minden más terméknél is meg kell szüntetni a magyar iparnak 293 Az 1858-as születésű Wein Károlyról van szó, akit megfelelő előtanulmányok után 1881-ben kineveztek a Szepességi Vászon és Pamutfehérítő igazgatójának. A következő évben létrehozta saját vállalatát, a Wein és Társai Első Szepességi Műszövödéje Késmárkon céget, amely 1894-től Wein Károly és Társai néven működött ugyanott. Több felvidéki településen volt fióktelepük. 294 GYOSZ Közlemények, 1907. 30. 78. p. 295 Kübn. 1908. február 11. 296 Szterényi-Ladányi 1933. 181. p. 297 A m. kir. kormány 1910. 72. p.
