Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Bácskai Vera: Budapest története 1686-1873 - A „névleges" főváros a XVIII. században - A népesség és a beépített terület növekedése

északi részéről, valamint a Duna-Tisza közéből. A polgárság sorait gyarapító kézművesek és kereskedők, azaz a szakképzett, módosabb, polgárjoggal rendelkező személyek között több volt a külföldi eredetű, míg a napszámosok, a férfi- és nőcselédek, fuvarosok, és egyéb bérből élők között mind nagyobb volt a magyarországi származásúak aránya. A lakosság gyarapodásának megfelelően fokozatosan terjeszkedett a város beépített területe, mely Pesten már a XVIII. század közepére túlterjedt a középkori falakkal körülvett Belváros határain. A falakat övező szántóföldek, majorok és kertek területén először csak szórványosan jelentek meg házak, az 1730-as évekre azonban már megindult az első külváros, a Lerchenfeld kialakítása. Mivel a fallal övezett Belvárosban az épületek száma csak csekély mértékben szaporodhatott, a házak és ennek következtében a népesség elsősorban a két külvárosban - a mai Terézváros és Erzsébetváros területén fekvő Felső, és a Józsefváros és Ferencváros területén fekvő Alsó külvárosban - gyarapodott gyors ütemben. (A Terézváros és Józsefváros elnevezés 1777-ben keletkezett.) Budának már a középkorban is volt fallal körülvett külvárosa, az akkor még több részből álló mai Víziváros, ahol kezdettől fogva több ház állt és több ember lakott, mint a Várban. A XVIII. század folyamán itt is új külvárosok alakultak ki: észak felé a mai Margit körút és a Császár fürdő környékén, a középkori Felhévíz területén az Országút és a hozzá észak felé csatlakozó, Óbudával határos Újlak. Délre kis, primitív házacskákkal újra benépesült a túlnyomórészt rác lakosságú Tabán is. Az új külvárosok terjeszkedése azonban nem volt olyan számottevő, mint Pesten; itt a régi külváros, a polgári városrésznek számító Víziváros házainak száma volt a legnagyobb - a rendkívül zsúfolt és nyomorúságos tabáni városrészt leszámítva. A XVIII. század folyamán az építkezésben bizonyos igényesség legfeljebb a Várnegyed és a Belváros épületeinél mutatkozott. Művészi kvalitás, nagyvonalúság elsősorban az itt emelt középületeket - templomok, kolostorok, állami intézmények -jellemezte. Ez utóbbiak közül a legnagyobb szabású az Invalidus Palota (ma a Fővárosi Önkormányzatnak otthont adó) hatalmas épülettömbje volt. A kétezer katonát befogadó kórház építési munkái 1716-tól 1738-ig tartottak. E kor egyházi építészetének legszebb fennmaradt emléke a pesti pálos templom és kolostor, valamint a ferences templom. Budán a XVIII. század legjelentősebb alkotása az 1686. évi ostrom során romba dőlt palota újjáépítése volt, amelynek Mária Terézia-kori végleges formája a század második felében alakult ki. A fennmaradt közSI