Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Kubinyi András: Buda, Pest, Óbuda és környékük 1686-ig - Budapest területének története a budai magyar polgárok egyenjogúsításától a németek kitelepítéséig (1439-1529) - 1.) Gazdasági élet

legtöbb országgyűlést is vagy itt, vagy Pesten, illetve mellette, a Rákos mezején tartották. A királyi udvar a maga közel ezerfős személyzetével, és az ügyeiket itt intéző országlakosok állandó felvevő piacot biztosítottak a fővárosi kereskedőknek és kézműveseknek. A fővárosi jelleg minden európai városban gazdasági városfejlesztő erő, nem volt ez másként Magyarországon sem. A középkorvégi Magyarország gazdasági helyzete sokban hasonlított a maira. Az ország gazdag volt mezőgazdasági termékekben, állatban, gabonában és borban, jelentős ásványi kincsekkel rendelkezett (arany, ezüst, réz és vas), viszont kézművessége jóval fejletlenebb volt a nyugat-európainál. Ez legfőképp a posztóiparra áll: a ruházat nagy részét importált szövetekből gyártották. A fémipar termékei közül ugyanez állt a késekre, évente sok millió kést hoztak be az országba. Más iparcikkekben viszont az ország önellátónak számított, igaz, ebből csak kevés került exportra. Az ország fő kiviteli cikkeit az élőállatok, elsősorban a szarvasmarhák, és a bőrök, tovább a bor, valamint a réz képezte. Gabonakivitel gyakorlatilag nem volt, hiszen túl sokba került volna a szállítás. Nemesfémek kivitelét az uralkodók akadályozták, ezeket pénzzé verve lehetett csak kivinni. Az állatkivitel jelentőségét nem lehet lebecsülni. Korszakunkban Velencét és az egész Dél-Németországot magyar marhákkal élelmezték. A borkivitel főként Lengyelország és Északkelet-Németország felé történt. A rézkereskedelembe és bányászatba bekapcsolódott a külföldi kereskedelmi tőke; a XIV. század vége felé először a velenceiek, majd a nürnbergiek, akik megszakításokkal a XV. század végéig kezükben tartották ezt az üzletet, őket az 1490-es években az akkori Európa leghatalmasabb kereskedő cége, az augsburgi Fugger váltotta fel. Ok a rézüzletre a magyar Thurzó családdal társultak. A magyar történetírás hosszú ideig azt tartotta, hogy az ország külkereskedelmi mérlege a középkorban passzív volt, nagyarányú importot magyar aranyforinttal egyenlítették ki, ami azzal járt, hogy a külföldi kereskedelmi tőke függése alá vonta a hazai gazdasági életet. Ujabban úgy látszik, hogy a külkereskedelmi mérleghiány a középkor végén nem igazolható, a legvalószínűbb az import és az export egyenlege lehetett. A kérdés azonban nem teljesen egyértelmű, és ezt épp a főváros kereskedelme érzékelteti. Zsigmond király még 1402-ben árumegállító-jogot biztosított a nyugati határszél városainak, igaz, ennek érvényét az ország városai számára később megszüntette, a határvárosok, különösen Pozsony azonban az árumegállító-jog segítségével mégis tekintélyes közvetítő kereskedelmet folytathattak. Náluk kétség kívül kimu48