Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A háborús évek és az ostrom

népességét, akik száma az év végén 55 ezer januárban 65 ezer körül mozgott. A borzasztó életkörülmények közé jutott zsidóság, már aki túlélte a nyilas és SS osztagok időnkénti terrorakcióit, a gettó 1945 január közepi felszabadulásával kerülte el a fasiszták által neki szánt szomorú sorsot. A zsidóüldözés a deportálások formájában is folytatódott. Már október 17-én, nem sokkal a nyilas hatalomátvétel után megparancsolták, hogy a VIII. kerület csillagos házaiban összegyűjtött lakosok gyülekezzenek házaik udvarán és végigterelték őket a városon. Ők még megmenekültek az akkor rájuk váró biztos haláltól, ám nem sokkal később megkezdődtek a gyalogmenetben végrehajtott deportálások: naponta 6 ezer embert indítottak útnak Németország irányába. A városban rettegett hatalommal rendelkező 4 ezer felfegyverzett nyilas pártszolgálatos folytonos veszélyt jelentett a főváros zsidóságára. Az immár teljesen nyílt, utcai és Duna-parti tömeggyilkosságok ettől kezdve megszokott napi eseményekké lettek az idővel orosz ostromgyűrűbe zárt Budapesten. 1944. október 15. és 1945. február 13., vagyis a főváros osztromának a lezárulta közötti négy hónap folyamán valamivel több mint 100 ezer fővel csökkent a budapesti zsidóság létszáma (amely a Horthy-korban is végig nagyjából 200 ezer fő körül mozgott): ebből 50 ezer embert gyalogmenetben átadtak a német hadseregnek sáncásásra (ők voltak a „kölcsön-zsidók"), hétezren estek orosz fogságba, hatezer munkaszolgálatos a városon kívül halt meg és további 15 ezerre tehető az ostrom zsidó polgári áldozatainak a száma. A zsidóság embervesztesége ennél is súlyosabb lett volna, ha nincs az a nemzetközi segédlettel folyó zsidómentés, melyben kulcsszerepet játszott a svéd diplomata, Raul Wallenberg, a svájci Carl Lutz, és a portugál Carlos Branquinho diplomaták, vagy a pápai nunciatúra (Angelo Rótta), továbbá számos magyar személy (Sztehlo Gábor) és szervezet. Ők és további társaik többezer ember életét mentették meg azzal, hogy kezdetben, november derekán kezdeményezték a „nemzetközi gettó" felállítását a Szent István park házaiban, ahol sok családot védett házakba menekítettek. Később a nyilasokkal folytonosan egyezkedve menlevelek kibocsájtása útján biztosították sokak számára az időleges vagy a végleges túlélés lehetőségét. A „zsidókérdés megoldása" mellett az új városvezetés feladatát képezte a légitámadások következményeinek kezelése. Április 3-ától folyt Budapest rendszeres bombázása: októberig bezáróan 25 légitámadás érte a várost, melyek súlyos károkat okoztak mind az épületekben, mind az emberéletben. Csupán az április elejei 239