Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Szuburbanizáció és a lakásnyomor

kenység feltűnő csökkenése volt a násik oka. Amíg az 1900 és 1910 közötti népességnövekedés 45%-a fakadt a természetes szaporodásból, addig az első világháborút követően ez a forrás szinte teljesen elapadt. Ráadásul a csecsemőhalandóság is alig javult az 1930-as évek végéig. A főváros népességfejlődését közvetlenül befolyásolta a nagyszámú, lakosságának közel a negyedét alkotó zsidóság természetes fogyása, ami hallatlanul alacsony termékenységének volt egyenes következménye. A bevándorlás szempontjából a húszas évek eleje és a harmincas évek vége számított igazán eseménydús időszaknak. 1918 és a húszas évek első néhány éve között főként az elcsatolt területekről érkező menekültek növelték átmenetileg vagy tartósan Budapest népességét (ekkoriban minden ötödik budapesti lakos egyébként is az elcsatolt területeken született, bár közülük nem mindenki volt egyúttal menekült is). A második világháborút közvetlenül megelőzően pedig a sikeres revíziós politika, valamint a háborús készülődés sodort nagyobb tömegeket a fővárosba. A fővárosi agglomeráció a Horthy-korban is a Budapest felé tartó bevándorlás elsődleges célpontja maradt. A húszas években az elővárosi népességnövekedés üteme 33% (Budapesten ugyanakkor csupán 6%), és a növekedés ritmusa később sem hagyott alább. Ennek folytán az akkori szűkebb agglomeráció népessége 1941-ig félmillióra duzzadt (560 ezer) és ezzel kialakult a másfélmilliós Nagy-Budapest népességtömörülés. A háború éveiben a szűkebb fővárosba is sokan érkeztek, így 1944 júniusában már 1 200 000 főt tett ki Budapest lélekszáma. Mivel az elővárosokban megtelepedők tekintélyes része Budapesten talált magának munkát, nagy tömegek körében állandósult az ingázó életforma. 1930-ban csupán az iparforgalmi keresők közül mintegy 80 ezren utaztak be nap mint nap a fővárosba munkavégzés végett, és a HÉV 1940-ben már napi 40 ezer utast szállított évi átlagban. Ennek megfelelően az ingázók száma a századforduló óta ötszörösére, a helyi érdekű vasutat használóké pedig közel tízszeresére emelkedett ezekben az évtizedekben. A főváros körüli szuburbanizáció jelentőségét közvetve érzékelteti, hogy a viharos sebességgel gyarapodó települések közül 1907 és 1936 között hat nyerte el a rendezett tanácsú (majd megyei jogú) városi státust és itt, valamint Budapesten élt az ország városi népességének 40-50%-a. A legtöbb lelket számláló elővárosok, mint Újpest, Kispest és Pestszenterzsébet, a maguk egyenkénti 65-68 ezres népességszámukkal a vidéki városok népességi rangsorában a 4-6. helyen álltak 1930-ban. 221