Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)
Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A lakáshelyzet javítása és a községi szociálpolitika
Erőszakos tömegakciókra nemcsak politikai követelések jegyében, hanem szociális sérelmek hatására is egyre gyakrabban sor került. Az ipari munkások körében a századelőn vert gyökeret a sztrájk mint fegyver bevetése a munkaviszályok megoldása végett. 1904 és 1910 között állandósult Budapesten az ipari sztrájkmozgalom. A feszültségek másik gócpontját a romló életkörülmények, ezen belül is főként a lehetetlen lakásviszonyok, valamint a folyton emelkedő lakhatási költségek jelentették. A budapesti lakáshelyzetnek, mint különösen akut szociális problémának hatósági (állami és községi) tudatosítása a századforduló éveinek volt a kísérő jelensége. A lakáshelyzet javítása és a községi szociálpolitika A fővárosban az 1870-et követő nagyszabású átépítés és városépítési tevékenység ellenére alig javult valamit a néptömegek lakáshelyzete. A város egyesítése körüli években Pesten a lakások egyharmada volt szoba-konyhás, bennük élt a népesség fele; 1906-ban a szoba-konyhás lakások a teljes lakásállomány 45%-át alkották, igaz, a lakosságnak ekkor már csak 43%-a élt ezekben a lakásokban. A Nagykörúttól befelé haladva a többemeletes, blokkszerü bérházak, a többnyire a középosztály és a felső-középosztály tagjai által lakott bérpaloták álltak sürün egymás mellett. Ám a Nagykorúitól kifelé eső városrészeket és természetesen Óbudát még a XX. század elején is többnyire a hagyományos földszintes bérházak népesítették be. A budai hegyek viszont egyre inkább a felső rétegek villaépítkezéseinek szolgáltak kedvelt célpontjaiul. A századelőn honosodott meg és terjedt el a többemeletes, blokkszerüen kialakított proletár bérkaszárnya típusa; főleg a Józsefvárosban, az Angyalföldön és a Ferencvárosban épült belőlük nagyobb számban. Az új bérkaszárnyatípus a korábbi munkásházakhoz képest infrastrukturálisan összehasonlíthatatlanul fejlettebb volt. A lakóházak vízvezetékkel való ellátása a Józsefvárosban és a Ferencvárosban már ekkor száz százalékosnak mondható, Angyalföldön viszont, ahol sok hagyományos munkásház állt még ekkor is, csupán ötven százalékot tett ki az ilyen bérlemények aránya. A szoba-konyhás munkásbérleményeket a századfordulón rendszerint öten lakták. A zsúfoltság, sőt a túlzsúfoltság különösen azokat a családokat sújtotta, akik a főbérleti díj megfizetése érdekében ágybérlőket is kénytelenek voltak befogadni lakásaikba. 198