Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - A Bárczy-korszak - Középítkezések a századelőn

A Bárczy-korszak A századforduló évei átmenetinek bizonyultak és végül az 1906-ban polgármesterré választott Bárczy István több mint egy évtizedéig tartó (1918-ig polgármester, 1918 tavaszától 1919 januárjáig főpolgármester) városvezetésének időszakába torkolltak. Bárczy korszakos jelentőségű várospolitikus volt, aki felismerte a nagyvárosi igazgatás Európában ebben az időben zajló átalakulásának a jelentőségét, és igyekezett azok tapasztalatait mielőbb alkalmazni Budapesten is. A Bárczy-korszak legfontosabb fejleménye, hogy megindult, majd számottevően előrehaladt az az átalakulási folyamat, amely a városigazgatást idővel képessé tette a sokasodó feszültségek hatékonyabb kezelésére. Ez megkövetelte, hogy a város mint helyhatóság fokozottan beavatkozzék az eddig kizárólag a piac működésére bízott szolgáltatások fenntartásába és fejlesztésébe. Az ennek nyomán fokozatosan kiépülő szolgáltatásszervező városigazgatás ugyanakkor szorosan összefonódott a társadalmi és politikai demokratizálódás programjával. A szociálliberális gondoskodó városvezetés ezért is szorgalmazta újra és újra a virilis rendszer eltörlését, a választójog kibővítését és még számos további reformot. A „kapitalizált Budapestből kommunalizált főváros" megteremtésének Vázsonyi-féle elképzelését a gyakorlatban megvalósító Bárczy a városigazgatási erőforrásokat elsősorban azoknak a problémáknak a megoldására összpontosította, melyek a túlnépesedett város civilizációs elégtelenségéből (lakáshelyzet, iskolaügy) és a szociális feszültségek halmozódásából (szegényügy, munkanélküliség) fakadtak. Ezek a megfontolások vezettek a nagyvárosi közszolgáltatások hatósági kézbe vételéhez (községesítés), vagy a szociális gondoskodás terén a társadalmi filantrópia (karitász) hatósági szociális ellátással történő felváltására. Középítkezések a századelőn A város század végén kialakult topográfiai keretei érdemben alig módosultak a továbbiakban, s ami ez után történt, az többnyire a korábban már megkezdett nagy munkák befejezését jelentette. így teljes egészében kiépült a Nagykörút (a Lipót, ma Szent István, továbbá a Ferenc és József körúti szakaszok); folytatódott az Andrássy utat lezáró Hősök terének a végleges kialakítása a Műcsarnokkal (1896), a Szépművészeti Múzeummal (1906), az ezredévi emlékművel, valamint a tér háta 185