Bácskai Vera - Gyáni Gábor - Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig - Várostörténeti tanulmányok 6. (Budapest, 2000)

Gyáni Gábor: Budapest története 1873-1945 - Várospolitika és politikai élet a fővárosban

zel Vázsonyi úttörő tettet hajtott végre, hiszen létrehozta az ország első kifejezetten polgári politikai pártját. A pártkeretek hiánya és a kétlistás választási rendszer (egyik listán a választható virilis tagokkal, a másikon a kerületenként szabadon választható tagjelöltekkel) megkövetelte, hogy az urnák elé járuló választók már előre elkészített listákat kapjanak kézhez. Ezeknek a listáknak az összeállítása a fővárosi közgyűlés kebelén belül informálisan működő un. 45-ös bizottság (melybe az egyes kerületek öt tagot delegálhattak) dolga volt. A bizottság akarata döntött arról, hogy ki kerülhet be egyáltalán a törvényhatósági bizottságba. Ez a tagadhatatlanul patriarchális rendszer és nemkülönben a törzsfők politikai beállítottsága együttesen kezeskedett azért, hogy a kormánypárt községi hatalmát komolyan soha semmi se fenyegethesse. Hathatós társadalmi befolyásukat a törzsfőnökök a kerületi társaskörök támogatásából nyerték (Terézvárosi Kaszinó, Erzsébetvárosi Kör, Sas Kör), melyek a város legbefolyásosabb gazdasági és politikai csoportjait tudták maguk mögött. Ennek a szükkörü, kifejezetten elitista politikai gépezetnek a demokratikus átalakítását kívánta elérni Vázsonyi községi pártalakulata és ugyanerre irányult a szocialisták politikai jogkiterjesztést szorgalmazó, parlamenten és Városházán kívüli mozgalmi tevékenysége is. A város adminisztratív irányítása az 1872. évi XXXVI. törvénynek megfelelően széles körű helyi autonómia alapjain nyugodott. A „főváros közönsége" nevében a helyi hatalmat gyakorló közgyűlés saját hatáskörében szabályrendeleteket alkotott, és döntött a közigazgatási-, s választókerületek kialakításáról, a községi adókról, kölcsönök felvételéről, a közmunkák ügyéről, saját tisztviselőinek a megválasztásáról és javadalmazásáról, emellett gazdálkodott a város vagyonával és felügyelte a kezelésében lévő pénztárakat. Megillette végül az a jog is, hogy állást foglalhasson országos politikai ügyekben, amiről felirat útján tájékoztatta a kormányt, vagy az országgyűlést. A város élén álló főpolgármestert az uralkodó három jelöltjéből a fővárosi közgyűlés hat évi időtartamra választotta. Korszakunkban, tehát az egyesítést követő negyedszázadban végig ugyanaz a három személy állt a város élén: Ráth Károly lett Budapest első főpolgármestere (1897-ig, haláláig viselte tisztségét), Kamermayer Károly nyerte el a polgármesteri posztot (1896-ig meg is maradt hivatalában), s végül Gerlóczy Károly lett az alpolgármester (aki szintén 1897-ig töltötte be ezt a posztot). A „három Károly" regnálása egybe esett Budapest első, a nagyvárossá válás szempontjából döntő jelentőségű fejlődési periódusával. 174