Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

Szálai Pál találkozása Raoul Wallenberggel

ségei szerint segítsen kéréseik elintézésében. Wallenberg a svájci diplomaták közül Peter Zürcher és Ernst Vonrufs, Perlasca, spanyol ügyvivő — az ő igazi mivoltát később saját maga fedte fel Szálainak — s a gettó* vezető közül Stöckler Lajos és Domoríkos Miksa neveit említette. Valóban, 1944 utolsó napjaitól kezdve ez a néhány felsorolt személy állt az első frontvonalban a budapesti üldözöttek megmentéséért folytatott harcban. A tárgyalás során Wallenberg felismerte, hogy sem Szálainak, sem Sédeynek nincs reális képe a gettóban uralkodó állapotokról. A gettóban a nemzetközi vöröskeresztes segélyezés, a Waada élelmiszer- és gyógyszerszállítmányai ellenére éhezés, tömeges megbetegedések és az átlagosnál jóval magasabb halálozás uralkodott el. A súlyos helyzetben lévő, szobánként 14 üldözött összezsúfolását kiváltó nyilas rendszabályok negatív kihatását még csak fokozták a pártszolgálatosok, a féllegális rablóbandák, a német és magyar csellengő kötelékek katonáinak garázdálkodásai, gyilkosságai. Wallenberg kérésére abban állapodtak meg Szálaival, hogy a gettóbeli leírhatatlan körülmények enyhítésére egyáltalában megtehető gyakorlati intézkedéseket egy közös helyszíni felmérés tapasztalatai nyomán munkálják ki. * A gettó szó eredetileg a kizárólag zsidók által lakott városrész vagy utca megnevezésére szolgált, és a város többi részétől elhatárolt területet jelentette. Az elnevezés Velencéből származott, ahol 1516-ban a zsidókat arra kötelezték, hogy a városnak egy lezárt részébe, a Geto Nuovoba költözzenek össze. Más olaszországi városok is követték a példát. E gyakorlatot átvették a pápai uralom alatt álló dél-franciaországi és egyes nagyobb német városok, továbbá Cseh- és Morvaország, valamint Lengyelország egyes városai is. 44