Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)
Dokumentumok
és az akciót megakadályozta. Kb. a gettó esettel egy időben jutott tudomásomra az, hogy Nidosiék valamit terveznek a Harmincad utcában lévő svéd védettházzal szemben. Ekkor tárgyal ásókba bocsájtkoztam dr. Wohl(lal), Wallenberg egyik megbizottjával. Ezután a megbeszélésem után Nidosit levélben értesítettem, hogy a fronthelyzet következtében célszerű lenne Budára átköltözni, amit ők végre is hajtottak. Az átköltözés után került sor a budai összekötő utak, nevezetesen a hidak felrobbantásának kérdése napirendre. Ezzel kapcsolatban előadni kívánom, hogy a hidak felrobbantására u.n. hidrobbantó bizottság volt felállítva, mely német-magyar katonatisztekből, a mindenkori pártmegbizottból és a melléjük rendelt rendőri közegekből állott. Az egésznek a feje a legfőbb német katonai parancsnok PfeiferWildenbruch tábornok volt. Itt megjegyezni kivánom, hogy nincs tudomásom arról, hogy Nidosinak ebben az esetben milyen szerepe volt. Tekintettel azonban arra, hogy Vajna és közte állandó kapcsolat volt, már pedig Vajna pozíciójánál fogva állandó érintkezést tartott fenn Wildenbruchhal, valószínűnek tartom, hogy Nidosi tudhatott a dologról. Itt megemlíteni kivánom még azt is, hogy Vajnáéknak módja lett volna tiltakozni a hidrobbantás ellen, v. legalább elintézni azt, hogy a hidakból csak egy részt robbantsanak fel és itt hivatkozhattak volna az ő szerintük fennálló katonai helyzetre, illetve katonai szempontokra. A budai részen már az egész vezető réteg együtt lakott, tevékenységük azonban mái- lényegében nem volt számottevő, csak mint érdekességet kivánom megemlíteni, hogy Nidosi az Alagút óvóhelyén lakó Witz Béla érseki helynököt kívánta letartóztatni, mert állítólag zsidó származású volt. A várbeli kitörési kísérletnél Nidosi szerepével kapcsolatban semmi érdemlegeset nem tudok, mert Nidosi egy másik kitörő éknél volt, mely alakulat máshol próbálta meg a szovjet gyűrűből való kimenekülést, mint az az alakulat, melynél én voltam már akkor felügyelet alatt. Mást előadni nem tudok. Vallomásom az igazságnak megfelel. A jegyzőkönyvet felolvasták, lezárták. Kmf. Keresztes s. k. vette fel, Szálai Pál s.k. tanú. BFL Budapesti Népügyészség iratai 85706/1948. Másolat 235