Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)
Dokumentumok
5 A PEST NYILAS VÁROSPARANCSNOKA, NlDOSI IMRE ELLENI BÜNTETŐELJÁRÁS IRATAIBÓL 1948 5.1. Szálai Pál tanúvallomása Tanuvallomási jegyzőkönyv. Szalay Pál (1915. szeptember 3 napján Bpesten született, budapesti lakos II. Forint u. 22., nős, könyvkereskdő, érdektelen) tanú előadja: Legjobb emlékezetem szerint 1944. dec. 26-án találkoztam először Nidosi Imrével. Én ebben az időben a Budapesti főkerület és a rendőrség közötti pártösszekötő tisztet láttam el és mint ilyen lényegében alaposan be voltam avatva a nyilaskeresztes párt vezetőinek dolgaiba és terveibe. Innen tudtam arról is, hogy a nyilaskeresztes párt felsőbb vezetése az esetleges orosz előretörés esetére biztosítani fogja magát annyiban, hogy a bekeritési veszély esetén a bekerítés előtt elhagyja Budapestet. Erre szolgált az u.n. „keleti szél" megjelölési jelszó, melynek értelmében ezen jelszó távmondati leadása esetén a nyilaskeresztes párt vezetői a rendelkezésükre álló eszközökkel a még szabadon levő utvonalakon hagyják el Budapest területét. A kormány elköltözése után Budapesten felszabadultak a gyűlölet erői. Rettmann Kurt, Tóth Béla és Ürögi, mint a párt látható legmagasabb fejei Budapesten, az eddig ittokban tartott gyilkosságokat legalizálták és megindultak a legvadabb attrocitasok. Itt megemlíteni kívánom azt, hogy a párt pesti vezetői között a lehető legnagyobb ellentét dúlt és ezért tudomásom szerint Tóth Béla nem kapta meg a kivánt értesítést és így csak az utolsó pillanatokban 1944. dec. 24-én hagyta el Budapestet szűkebb vezérkarával, és mint később értesültem róla szovjet fogságba esett. Budapesten maradtak azonban akisnyilasok pártszolgálatosok és apárt egyéb kétes elemei. Tekintettel arra, hogy ebben a teljes felfordulásban csak még nagyobb attrocitasok történhetnek, elhatároztam, hogy a kezdeményezést magamra veszem és igyekezni fogok a feltornyosult szenvedélyeknek gátat vetni, v. legalább is lokalizálni azokat. Ezért 1944. dec. 26-án a déli órákban egy értekezletet hivtam össze, 232