Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

Dokumentumok

15-én szóltam Schmidthuber német tábornoknak, annak tulajdonitható, hogy csak akkor vált aktuálissá a gettó kiirtása. Aznap, január 15-ének estéjére volt ezen vé­rengzés kitűzve, amihez a Royal.-szállóban 500 géppisztolyos SS katona, valamint nyilas pártszolgálatosok voltak felsorakoztatva. Ekkor vált tehát komollyá az a kérdés és igy ekkor volt csak módomban szólni és figyelmeztetni a következmé­nyekre. Köztudomású, hogy a diadalmas vörös hadsereg előrenyomulása nemcsak, hogy nem téritette le az SS-ket a zsidó vérengzés eszközléséről, hanem éppen el­lenkezőleg a vörös hadsereg előrenyomulása késztette és gyorsította ennek lefolyá­sát, amit csak az én közbelépésem akadályozott meg. Az én feladatom éppen az volt, hogy a vörös hadseregnek a gettóhoz való érkezése idejéig ezeket a véreng­zéseket megakadályozzam. Stöckler Lajos vallotta, hogy ez soha sem sikerült vol­na, ha én segítségére nem jöttem volna. ad 8. Arra nézve semmiféle konkrét bizonyíték fel nem merült. Egyébként is abban a lerongyolt állapotban, amiben akkor a zsidók voltak, különbséget tenni annál kevésbé lehetett, mert egyformán lerongyoltan és kiéhezetten jártak és igy pillana­tok alatt közöttük különbséget tenni nem lehetett. Egyébként is a Népbiróság előtt ugy Stöckler Lajos, mint Domonkos Miksa kifejezetten vallották, hogy soha sem­miféle anyagi támogatást, vagy ellenértéket nem fogadtam el és igy ez a vádpont önmagától elesik. A budapesti Népbiróság e tényállást részletesen kivizsgálta. A népbirósági ira­tok nélkül tehát ezen ügy véleményem szerint el sem bírálható. Kérem tehát, hogy a budapesti Népbiróság Nb.XVII.255/1945 számú iratait a jelen ügy irataihoz csa­tolni szíveskedjenek. Ezekből az iratokból világosan és bizonyítottan megállapítható, hogy én minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, teljesen önzetlenül és kivétel nélkül az üldözött zsidóság érdekében vállaltam szerepet és éppen az én működésemnek volt köszön­hető az, hogy a budapesti zsidóságnak aránylag nagy tömegei megmenekülhettek. Kérem tehát, hogy az iratok beszerzése és az alant felsorolt tanuk kihallgatása után az igazoló bizott határozatát megváltoztatni és engem igazolni szíveskedjenek. Tisztelettel kérem fenti tényállításaim bizonyítására az alábbi tanuk kihallga­tását: 228

Next

/
Thumbnails
Contents