Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

Dokumentumok

állítólagos nagy befolyása dacára a tulajdonosaiknak visszaadatni nem tudta, vagy ezt elérni meg sem kisérelte. Minthogy ő még az értékeket sem tudta visszaszerezni, mivel sincs megnyugtatóan bizonyitva, hogy az ő közbelépése nélkül ezt a védett csoportot akkor 1945. január 8-ikán. tehát már alig egy héttel a felszabadulás előtt, nem a gettóba hanem a halálba vitték volna. Ennek dacára a határozat meghozatalánál a bizottság Szálai Pál javára tudta be e csoportnak az életbenmaradását. b.) 1944. december első napjaiban hol a németekről, hol a nyilasokról és Kovarcz Emil belügyminiszterről híresztelték, hogy készülnek a gettó megsemmisítésére. Lévai Jenő könyvei szerint is valószínű, hogy fenyegetődzések és híresztelések inkább további zsarolási kísérletek voltak. Ennek dacára a hórihorgas Winkelmann Ottó német SS tábornok, Budapestnek akkor rettegett náci-diktátora és az itteni Gestapo legfőbb parancsnoka, nehogy bárki is komolyan vegye a gettó kiirtására törekvést, december 11-én magához hivatta Kovarcz nyilas minisztert és ellenmondást nem tűrő kemény hangon következő „kívánságnak" adott kifejezést: „Német gazdasági érdek, hogy a gettóban maradt zsidóság ellen semmiféle atrocitást el ne kövessenek és ezért a német kormány kívánsága, hogy a gettó védelmére szükséges intézkedések okvetlenül megtörténjenek." Ha Szálai Pál az általunk Lévai Jenő „Zsidó sors Magyarországon c. könyve 371. oldaláról idézett német parancsra hivatkozással idejekorán már ekkor intézkedett volna a gettó védelméről és e célból megfelelő számú rendőrlegénység kivezényeltetésétől, ugy ezek segítségével bizonyára megakadályozhatók lettek volna az 1945. január 11. és 12. közti véres éjszakának eseményei: a gettóba behatolt nyilasok és katonák által megkezdett rettenetes pogromm, melynek 43 halálos áldozata volt a gettó területén. Csak ekkor 1945. január 12-én és nem még idejekorán nyomban az 1944. december 11-iki Winkelmann-féle fentidézett német parancs elhangzása után ültek össze Szálai Pál és Stöckler Lajos a gettó védelmének megtanácskozására s miként Lévai Jenő a „Pesti gettó története" c. könyvében megírta, csak ekkor 1945. január 12-én történt, hogy: „Szálai Pál sorozatos tárgyalások után (?) az áldozatok oldalára állt." (L. emiitett könyv 125. oldalát). Az igazolóbizottság Szálai Pál javára tudta be, hogyha mindjárt késedelemmel, de mégis ekkor 1945. január 12-én egyszáz főnyi rendőrlegénységet (aránylag nagyon kevés, ha rágondolunk, hogy több mint 60.000 lakója volt ekkor a gettónak) két tiszt vezetésével és hozzájuk 15 tagú állandó jellegű nyilas pártszolgálatoskülönitményt vezényeltek ki, s pedig Szálai helyetteseként egyik barátjának, a jelen ügyben is általa tanuként kihallgattatott 220