Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése - Várostörténeti tanulmányok 5. (Budapest, 1997)

Bevezető

Jenő könyveiben leírta s ahogy Szálai, meg a tanúi az igazságszolgáltatási eljárások különböző fázisaiban előadták. Ezek a legutóbbi időkben kutathatóvá vált egykorú és eredeti dokumentumok képezik a leghitelesebb bizonyítékait a pesti gettók megmentésének és Szálai Pál mentőtevékenységének. Szerző számára is nagy jelentőségűek a svájci iratok, mivel ezek még inkább alátámasztották többéves kutatómunkájának eredményeit. A magyai* Holocaust történetének lehető legalaposabb és leghitelesebb történetének megírásához azonban még mindig forráskutatási akadályok feloldására van szükség. A magyar Holocaust félszázados évfordulóján a történész továbbra is kutatási korlátozásokkal kénytelen megküzdeni s nemcsak a külföldi lelőhelyekre érvényes ez a megállapítás. Svédországban, Izraelben, Moszkvában, de még az Amerikai Egyesült Államokban is vannak olyan irattárak, amelyeket nem szabadítottak fel a kutatás számára. A Németországban lezajlott frankfurti Auschwitzper és az Eichmann-kommandó egyes tisztjei ellen folytatott perek iratai, meg a világszerte létesített Holocaust-központok magyar vonatkozású dokumentumai ugyan kutathatók lennének, hasonlóan a svájci külügyi iratokhoz, de ez esetekben a fonáskutatások lebonyolításához szükséges anyagiak hiányoznak. A hazai dokumentum-őrző intézmények anyagának jelentékeny része még mindig nem kutatható komplikációk nélkül a fennálló részkorlátozások, meg az iratok rendezetlensége, a kutatási segédletek hiánya, személyiségi jogok rosszul értelmezett védelme és más indokok miatt. A magyar Holocaust történetének hazai történészek által történő megírása, amit Ránki György 1982-ben Randolph L. Braham először angol nyelven közreadott nagy monográfiájának ismertetése kapcsán hiányolt — „Végül is ezt a könyvet Magyarországon kellett volna megírni. Csak fájlalhatjuk, hogy mindezideig nem írtuk meg. Sőt a kérdésről alig született itthon érdemleges munka." — fél évszázaddal az események után is aktuális feladat. S bár tényként elfogadható Braham értékelése, mely szerint a kelet-európai Holocaust szakirodalom tekintetében a magyar művek száma és színvonala „messze kimagaslik a mezőnyből" (Karsai László idézi ezt a Századok Figyelő rovatában az új Holocaust-művekről adott áttekintésében), mégis, a számtalan részpublikáció, tanulmány és visszaemlékezés különösen a rendszerváltozást követően történő közzétételét eredménynek tekintve és elfogadva, az alapos, szakszerű s az addigi publikációk eredményeit — beleértve a külföldön közzétett, a magyar vészkorszakkal foglalkozó műveket is — kritikai szempontból is hasznosító, tudományos alapossággal írt művek száma igen csekélynek 15