Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 5. Az egyesített községi párt felbomlása és Bárczy irányító szerepe

A törvényhatósági bizottság a továbbiakban nélkülözte a kerületi kötöttségektől független, egységes program alapján álló pártot, amely a várospolitikának irányt szabni képes lett volna. A közgyűlés összeállításának módját, a választások mechanizmusát tekintve úgyszólván teljes a folyamatosság a korábbi időszakkal. 1909-ben és 1912-ben a politikailag egymással egyébként élesen szemben álló kerületi csoportok a régi módszer szerint, kerületközi paktumok alapján összeállított egységes virilista listával indultak, amivel szemben fővárosi szintű ellenlistát senki nem tudott, és nem is kísérelt meg felléptetni. Mivel ez az egyszerre betölthető közgyűlési helyek felének eldöntötte a sorsát, a módszer programok versenye helyett eleve pusztán pozíciók elosztására degradálta a községi választások szerepét, illetve a választási küzdelmeket bezárta kerületi keretek közé. Ilyen körülmények között a polgárságnak a városházi politika iránti közönye semmit nem oldódott. Általában nem szavaztak többen a községi választói névjegyzéken szereplők felénél, ami az összes választójogosultak kb. negyedrészét jelentette. Az erőviszonyokban ezek a választások, bizonyos személyi cserélődéstől eltekintve, nem hoztak politikai értelemben érdemleges elmozdulást. Változatlanul a feloszlott egyesült demokrata pártot alkotó erők jelentették a többséget. A politikai közvélemény őket tekintette — az országos politikai erőtérben való mindenkori mozgásuktól függetlenül — a Bárczy által folytatott várospolitika közgyűlési bázisának. Ez annyiban volt igaz, hogy a nagy pesti kerületeket — V., VI., VII., VIII. —, amelyek a közgyűlési szavazatoknak mintegy felével rendelkeztek, a régi, bebetonozott csoportok szilárdan kézben tartották. Mivel a III. kerület többsége és a II. kerület egy része is általában hozzájuk igazodott, a polgármesternek alapjában ezen nagy kerületek állásfoglalására kellett figyelnie. Amihez ők hozzájárulásukat adták, az a közgyűlési szavazásnál kényelmes többségre számíthatott. E kerületek vezetői, élükön az ismertetett szisztémába, ha kényszerből is, de teljes mértékben betagozódó Vázsonyival, alkották azt a kört, amellyel Bárczy rendszeresen informálisan konzultált. A fontosabb előterjesztéseket ezen felül „bizalmas értekezletek" elé vitte, amelyeken valamennyi kerület vezető emberei részt vettek. Bárczy várospolitikájával ellenzékként állt szemben a Belváros közgyűlési helyeit vetélytárs nélkül kézben tartó Saskör, amelynek vezérséget Polónyi 1912-ben történt kiszorítása után formálisan is átvette Preyer Hugó. Ugyancsak a kemény 147 Városi Szemle 1910. 62-63.; Pesti Hírlap 1912. november 23. 81