Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 2. Képviselet és bürokrácia

nek megfelelően ugyancsak a közjogi ellentét volt. Sziláid szervezeti keretekben politikailag összefogott tömegerőt csak a szociáldemokrata munkásság jelentett a fővárosban, amely kívül rekedt a választójogon. Az országgyűlési és a törvényhatósági választójog alapja azonos volt, és a tárgyalt korszak egészében az 1874. évi törvény szabályozta. (Először az 1913. évi választói reform bővítette ehhez képest a jogosultak körét, de ennek alapján választást már nem tartottak.) A választójog alapját képező adócenzus mértéke a jogosultak arányának érdemleges növekedését az össznépességen belül a századfordulóig nem tette lehetővé, az 5,5% körül mozgott. A névjegyzékbe felvettek számának növekedése csak a századfordulót követően múlta felül jelentősen a népességszám növekedési ütemét és arányuk 1910-re 8,69%-ot ért el. Az egymásnak is ellentmondó statisztikák legkedvezőtlenebb adatait alapul véve, a 24 éven felüli férfi népesség valamivel több mint egynegyede, legjobb esetben körülbelül egyharmada volt ekkor választó. (A századfordulón ez az arány az egyötödöt sem érte el.) Szinte teljes egészében kívül rekedt ezen a körön a munkásság, csupán annak szűk altisztiművezetői rétege tudott mintegy kétötöd részében bekerülni. Nem jutott azonban a választójog sáncai közé a kispolgári egzisztenciák tetemes része sem: az ipar és a kereskedelem önállói, vagy éppen a háztulajdonosok és járadékosok mintegy 40-45%-a maradt ki. A fővárosi községi választásokon való részvétel feltétele volt az országgyűlési választójogon felül az írni-olvasni tudás és a két évi helyben lakás igazolása is. Ez a választók külön jelentkezését és összeírását tette szükségessé. A községi választók névjegyzékére általában az országgyűlési választójogosultak fele-kétharmada vétette fel magát. A szavazáson ezeknek is többnyire körülbelül a fele jelent meg. " Ahogyan Heltai Ferenc egy ízben megjegyezte: ,,A választók összeírása iránt a gyakorlatban csak azok érdeklődnek, kik vagy máris tagjai a törvényhatósági bizottságnak, vagy azok óhajtanak lenni." Az arányok mindenképpen a választójogosultak számszerűen túlnyomó részét kitevő, a cenzus alsó határa körül tömörülő kispolgári rétegnek a várospolitika iránti tartós és nem oldódó közönyéről vallanak. E réteg gyengesége, összeforratlansága folytán egészen a kilencvenes évekig nem jelentkezett a várospolitika sík44 Vörös, 1978. 429-430., 625-629. 45 A községi választójogosultak számára ld. Bp. Szfőv. Stat. Évk. 1904. 343.; 1909-1912. 148.; a tényleges szavazókra ld. alább 46 Heltai, 1899. 9. 29