Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

IV. Környezetalakítás és szolgáltatások - 4. Szociálpolitika és kultúra

elfogadását, sem az addigi szintet lényegesen meghaladó pénzügyi erőforrások biztosítását a szociális gondoskodás céljaira, így gyakorlati hatásuk csak erősen korlátozott lehetett. Nem történt jelentős előrelépés az intézményi szociális ellátás terén sem. Ez a terület „mostohagyermeke" volt az egymást követő nagy beruházási programoknak. A Bárczy-korszak is csupán a mintegy másfélszáz főt befogadó Kamaraerdei Szegényház megnyitását hozta. A főváros szegényházaiban 1890-ben összesen 1006-an éltek, ez a létszám 1900-ra 1242-re, 1913-ra — már az említett új intézmény belépésével — 1452-re növekedett. A főváros árva- és szeretetházai 1890ben 314, 1913-ban 288 növendéknek adtak otthont. A VIII. kerületiek által felvetett, a nyomorenyhítő létesítményeket egy épületben Összpontosító népház végül nem a millenniumi alapítványból, hanem Bárczy beruházási programjának keretében kölcsönpénzből valósult meg az V. kerületi Vág utcában. Legfontosabb része a foglalkoztató műhely volt, amelyhez 150 ágyas hálóterem is tartozott. A foglalkoztatottak munkájukért természetbeni ellátást kaptak. Volt az épületben népkonyha, olcsó nyilvános étkezde, gyermekotthon, gyermekétkezde, nyilvános tanácsadó iroda, népkönyvtár. Az étkezdékben esténként előadásokat, tanfolyamokat tartottak. A népház kezelését az V. kerületi Általános Közjótékonysági Egyesület látta el. ' A kölcsönprogram másik impozáns szociális létesítménye az Aréna úti Népszálló volt, amely több mint 1 millió korona költséggel épült fel. 396 hálófülkével és 42 szobával olyan férfiak számára kínált olcsó és hangsúlyozottan kulturált szálláshelyet, éttermében pedig étkezési lehetőséget, akik egyébként ágyrajárásra lettek volna utalva. A bevételek nagyjából fedezték a költségeket. Ez az intézmény jellegzetes példája annak, hogy a Bárczy-féle vezetés messzemenő szociálpolitikai ambíciója mennyire a kölcsönpénzből megvalósítható alkotásokra összpontosult. A Népszálló igényes kivitelével —• mint Ferenczi Imre írja — az intézménytípusnak „világra szóló reklámpalotát teremtett". ' Bárczy megnyitó beszédében utalni is kényszerült a „luxuskivitelt" illető bírálatokra: „...az esztétikai szempont figyelembevétele, a festmények és egyéb művészi színvonalú berendezési tárgyak nem hívságos pompa, hanem azt a célt szolgálják, hogy 463 Bp. félszázados fejlődése, 192. 464 Hanvai, 1911. 465 Ferenczi, 1913/a. 693. 245