Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)
III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 4. Összegzés
tását kezdte fenyegetni. A városvezetés legfőbb gondja évekig a városfejlődés tartós megtörésével fenyegető pénzügyi összeomlás elhárítása volt. 1906-tól, Bárczy polgármesterré választása után a városvezetés gazdaságpolitikáját az a koncepció határozta meg, miszerint a fejlesztést, a beruházási tevékenységet teljes egészében kölcsönpénzekre kell alapozni. Ugyanakkor a beruházások struktúrájában megfelelő arányt kell biztosítani olyan jövedelmező beruházásoknak, amelyek saját törlesztésükön kívül a pénzügyileg meddő, de a modern szolgáltató városigazgatás lényeges kellékeit képező létesítményekbe fektetett kölcsöntőke törlesztését és kamatait is fedezik. Erre elsősorban a monopolisztikus jellegű közüzemek jöhettek számításba, amelyek városi kézbe vételét a szűken vett háztartási érdekektől független szolgáltatásszervezési szempontok amúgy is sürgették. A háztartás konszolidálását követően, az újabb konjunktúra sodrában, minden korábbi mértéket meghaladó kölcsönfelvételekre támaszkodva, 1910-től megtöbbszörözték a beruházásra fordított összegeket. Eredetileg 10-15 évre tervezett hatalmas beruházó programot lényegében végrehajtottak mintegy öt év alatt, teljes egészében kölcsönpénzből. Ez azonban nem rendítette meg a háztartást, annak ellenére sem, hogy az adókés egyéb lakossági terhek emelésére 1908 után nem került sor. Teljesülni látszott az a várakozás, hogy a kölcsönökből eszközölt jövedelmező beruházások kitermelik a törlesztés fedezetét. A legnagyobb összeget éppen a kölcsöntörlesztés pénzügyi alapjait megteremteni hivatott községesítések emésztették fel. A másik súlypontot a szociális lakásépítési akció és az iskolaépítés jelentette. Jórészt az így megteremtett pénzügyi háttérnek volt köszönhető, hogy Bárczynak sikerült biztosítania a változatlan struktúrájú és vezető személyiségeit tekintve is úgyszólván teljes mértékben az előző korszakra visszanyúló közgyűlés szilárd támogatását a városi hatóság szociális szempontú beavatkozásának jelentős mértékű kiterjesztéséhez. Ennek a rétegnek a számára végül is igen előnyös volt, hogy a városigazgatás új eszköztára a kölcsönpénzekre támaszkodva hozzájárult a társadalmi feszültségek csillapításához és a város működőképességének javításához, anélkül, hogy ennek anyagi terheit akár csak részben áthárította volna a vagyonos polgárságra. Közvetlenül legfeljebb a községesített vállalatokban érdekelt személyek estek el további profitlehetőségektől, akik, bár igen befolyásos, de mégiscsak szűk kört alkottak. A községesítési politikát a közgyűlés könnyen elfogadta, ha ezzel elejét vehette az adórendszer olyan átalakításának, ami a nagy vagyonok és magas jövedelmek fokozottabb igénybevételét jelentette, és a tulajdonos polgárság jóval szélesebb körét érintette volna. Ez az adott politikai struktúrában — mint az 192
