Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

II. Intézményrendszer és döntési mechanizmus - 1. A főváros autonómiája

Budapest várospolitikája éppen arra szolgáltat példát, hogy a városigazgatás fentebb jellemzett tartalmi átalakulása a politikai struktúrák szinte teljes megmerevedése mellett is igen messzire juthatott. Az intézményes kereteket — amint az jól ismert — a tárgyalt korszak egészében az 1870-es évek elején hozott törvények határozták meg. A főváros szervezetéről rendelkező 1872:XXXVI. te. sajátos elegye a várost mindenekelőtt tulajdonosok és adófizetők gazdasági érdekközösségeként szemlélő klasszikus liberális felfogásnak, és a nemzet politikai önvédelmi eszközeként felfogott önkormányzatiságot a dualista rendszer hatalmi realitásival összhangba hozni igyekvő jogászi bűvészkedésnek.

1 A fővárosi autonómia tartalmában nemhogy a lakosság egészének érdekközösségét nem fejezte ki, de a szűkebb értelemben vett polgárságét sem. Jobbára csak a nagypolgárság és a felső városigazgatási bürokrácia bizonyos önálló mozgásterét tette lehetővé a központi kormányzattal és az országos politika vezető erőivel szemben. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az önkormányzati jogok ne szolgálták volna sok tekintetben a lakosság egészének érdekeit is. Mindenekelőtt a világháború előtti években, amikor a városi bürokrácia kulcspozícióit egy radikális szociálreformer csoportosulás foglalta el, és egyértelműen magához vonta a kezdeményezést a képviseleti szervekkel szemben. Az önálló mozgástér terjedelmét meghatározó tényezők közül mindenekelőtt ki kell emelni a kiegyezéssel az ország kormányrúdjához jutott liberális nemesi elitnek azt a reformkortól örökölt koncepcióját, miszerint az ország civilizációs szintjében várt-remélt ugrás a szűkös erőforrások egy központba összpontosításával valósítható meg. Ez alapjában összhangban volt a birodalmi piac keretében, és általa sok szempontból meghatározottan nekilendülő hazai kapitalista fejlődés szintjével és feltételeivel, melyek egy kiemelt centrum kiépítését tették gazdaságossá. A dualizmus időszakának kormányzati politikája természetesen még politikai akarat megléte mellett sem rendelkezett volna megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy a Budapest növekedéséhez hozzájáruló erőforrásokat más földrajzi pontok felé terelje. A kor vezető politikusai és politikai közvéleménye azonban nem is valamiféle kiegyensúlyozott városfejlődést tekintett kívánatosnak. Nem csak arról az állandóan hangoztatott igényről volt szó, hogy Budapest, Bécs vonzását ellensúlyozva, 12 MT. 1872:XXXVI. te; keletkezésére és hátterére Id. Csizmadia, 1976. különösen 135-141.; Sarlós, 1976. különösen 111-114.; Vörös, 1978. 299-316. 13 Vö. Ránki, 1983. 254-273. 14