Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - c.) Városi vagyonból származó bevételek

ütközött, és a kölcsön terhére már elhatározott munkák folytatását csak így lehetett biztosítani. Ezt követően a tőkékből származó bevétel a költségvetés egészéhez képest szinte elhanyagolható volt, egészen az utolsó évekig, amikor a Városi Villamosvasút osztaléka révén vált ismét jelentékeny jövedelmi forrássá. Az ingatlanok értékesítéséből származó bevétel, a dolog természetéből adódóan, nagy hullámzást mutat. Az ingatlanok elidegenítésénél általában nem a pénzügyi szempont volt a döntő. Gondot inkább már az okozott, hogy a városrendezéshez és közintézmények létesítéséhez szükséges területet is sokszor drága pénzen kellett a városnak megszerezni. A főváros kezén lévő hatalmas ingatlanállomány kiterjedése éppen korszakunk kezdetén érte el a mélypontot: a városegyesítés utáni 53,62 millió m

2-ről 1892-re 44,53 millió m

2-re apadt. Az elidegenítések tetemes része ingyenes vagy kedvezményes áron történő átengedés volt, részben állami célokra, részben egyházak és közhasznú egyesületek céljaira, igen sok esetben azonban, iparpártolás címén, magánszemélyek részére. Úgyszólván rendszeres gyakorlattá vált, hogy élelmes tőkések kiszemeltek egy-egy értékes fővárosi telket, és kérték annak átengedését az általuk megajánlott alacsony áron, gyáralapítás céljára. Befolyásos közgyűlési támogatók megnyerése ennek sikerét sok esetben biztosította is. Számos alkalommal csak utólag derült ki, hogy a szerzemény mérete meszsze meghaladta a vállalkozás tényleges területigényét, nem egy esetben azonban csak az alibi kedvéért rendeztek be egy kisebb műhelyt, és a nemzeti ajándékként kapott telek nagyobb részén busásan jövedelmező bérházat húztak fel. E manipulációkra elsőként 1893-ban Kőrösy József, a Statisztikai Hivatal igazgatója hívta fel a figyelmet, és egyben utalt arra is, hogy a telekvagyon vészes apadása hatalmas jövőbeni értéktől fosztja meg a fővárost. Javasolta, hogy a jövőben örökáron egyáltalán ne adjanak el telket, csak a 80-100 év múlva történő visszaháramlás kikötésével, de így is csak akkor, ha valamely testület vagy egyesület olyan feladatot vállal, amit különben a fővárosnak kellene ellátnia. Indítványa nyomán vizsgálat indult, amely jórészt igazolta visszaélésekre utaló megállapításait. A közgyűlés 1895 januárjában szabályozta a telkek elidegenítése körül követendő eljárást. Nem fogadták el Kőrösynek azt a javaslatát, hogy ingatlant, eladás helyett, kizárólag tartós használatra engedjenek át. Kimondták viszont, hogy telekeladás a jövőben 223 Wildner, 1938. 11-31. 224 Körösi, 1893. 1-15; Uő: Interview... 1895. 129