Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - a.) Adóbevételek

megfelelő megadóztatására is kiterjedő egészséges önkormányzati adórendszer ki nem fejlődhetik." Noha a közgyűlés elvi szinten 1898-ban elfogadta a demokrata adópolitikai programot, annak megvalósítása már a kezdeti lépéseknél elakadt a közgyűlés nagy részének ellenérdekeltsége és a tanács óvatos lavírozása, valamint a kormány elzárkózása következtében. Bárczy polgármesterré választását követően azonban úgy tűnt, hogy ez a taktika az új körülmények között nem folytatható. Bárczy úgyszólván üres kasszát örökölt. Az 1907. évi költségvetés 2,27 millió korona hiányt tartalmazott. A Wekerle és Andrássy által beígért állami segítség ennek fedezetére reményt nyújtott, de önmagában csak borulékony egyensúly eléréséhez lehetett elegendő. A nagyvonalú beruházási tevékenység újraindításához szükséges újabb kölcsönökre gondolni sem lehetett a háztartás önálló, fejlődőképes bevételi forrásainak bővítése nélkül. Az adóreform a Wekerle-kormány programjában is súlyponti szerepet kapott. Felmerült, hogy a személyi jövedelemadózásra való áttéréssel az állam az ingatlanokat terhelő hozadéki adókat átengedhetné a fővárosnak. Ezt tartalmazta a Polgári Demokrata Községi Párt programja is, amely emellett átvette a demokraták régi adóügyi követeléseit.

196 Ezzel teljes összhangban, a közgyűlés megújította a progresszív városi jövedelemadóra vonatkozó határozatot, sürgette a vagyonátruházási illetékpótlék kormányzati jóváhagyását, támogatásáról biztosította a telkek értékemelkedésének és a beépítetlen telkeknek a megadóztatását. Az állami adóreform nyilvánosságra kerülő tervei hamarosan nemcsak a hozadéki adók átengedéséhez fűzött reményeket tépázták meg, hanem a progreszszív városi jövedelemadóhoz fűződőket is, miután világossá vált, hogy az állami adóteher semmiképpen nem fog csökkenni. A telekérték viszont valóban a hozadéki adók által utol nem ért, a város fejlődésével automatikusan növekvő, de a közterhekhez minimális mértékben hozzájáruló adóalapot kínált. Különösen vonatkozott ez a beépítetlen, vagy csekély beépítettségű, de elhelyezkedésüknél fogva roppant értékes ingatlanokra, amelyek alig viseltek adóterhet. Erre vonatkozóan 195 Uo; ld még Berényi, 1906; a betterment-elv egyébként csak távoli rokonságban áll Henry George nevezetes „single tax" eszméjével, mivel ott a telekérték általános megadóztatásáról van szó, a bettermentnél pedig csak a tulajdonos hozzájárulása nélkül előálló értékemelkedés („unearned increment") egy részének megadóztatásáról. 196 Szilágyi, 1916. 16. 197 FK. 1907. február 15. 363.; Uo. március 7. 530. 114