Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914 - Várostörténeti tanulmányok 3. (Budapest, 1996)

III. Városgazdálkodás és községesítési politika - 1. Bevételek - a.) Adóbevételek

érdekében felterjesztést intéztek a kormányhoz, amely szokás szerint évekig válasz nélkül maradt. Hasonlóképpen megrekedt az elvi helyeslés szintjén a betterment adóra vonatkozó határozat. Ez a kérdés felmerült a burkolási, a csatornázási és a városrendezési szabályrendeletek revíziójára vonatkozó tárgyalások során is. A betterment-elv bizonyos érvényesülésének minősülhetett az, hogy e munkálatok költségének jelentős részét — szemben az addigi helyzettel — az érintett telektulajdonosok által fizetendő járulékok fedezzék. A szabályrendeletek több éves kálváriája is azt mutatta, hogy a közgyűlés változatlanul ellenáll a tulajdonos polgárság nagyobb arányú tehervállalásra kényszerítésének. A burkolási járulékokkal összefüggő vita kapcsán a pénzügyi ügyosztály is kénytelen volt megállapítani : „Valahányszor a törvényhatósági bizottság közgyűlésén a bettermentről szó volt, — ezen elv érvényrejuttatása mindenkor általános helyesléssel találkozott... amikor azonban alkalom nyílik ezen helyes elv gyakorlati érvényre juttatására, az következetesen meghiúsul, avagy legalábbis élénk ellenzésre talál." Az ügyosztályi előterjesztés arra is felhívta a figyelmet, hogy a szokásos járulék-elv csak egyik, és nem is az „igazi" formája a bettermentnek. Közelebb áll ehhez az Egyesült Államok városaiban rendkívül széles körben alkalmazott „special assessment". Ennek jellegzetessége, hogy bizonyos közmunkáknál (utcanyitás, szélesítés) nem csupán az ingatlanok méretét, homlokzathosszát, hanem az értékben beállott gyarapodást is számításba veszi a költségek kirovásánál, ebből következően nem is csak a közvetlenül érintett ingatlanokra korlátozódik. Tiszta betterment-elven alapuló törvények azonban először Angliában születtek az 1890-es években. Itt nem a költségeket vették alapul, hanem egyes konkrét városrendezési műveleteknél „értékjavulási területet" jelöltek ki, amelyen belül a kimutatható értékemelkedés meghatározott százalékát megadóztatták. A hatósági akcióktól függetlenül, a város általános fejlődése révén bekövetkező értékgyarapodás pedig vagy időközönkénti általános becslésen alapuló községi telekadó, vagy az átruházásokhoz kötődő, a legutóbbi átruházás óta elért értékmelkedést lefölöző adó révén fogható meg. E lehetőségek felsorakoztatása után az ügyosztály végül arra a következtetésre jutott, hogy a fennálló hozadéki adók súlyos terhe mellett „a telkek értékemelkedésének 193 Uo. 1904 február 26. 194 FK. 1901. április 26. 597. 113