Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)
A városi bíróságok rendezésének problémája
tézkedés mindenképpen „a törvény előtti egyenlőség" megvalósulását segítette volna elő, s ezzel a demokrácia elveinek gyakorlati érvényesülését ugyancsak nagymértékben előrelendíthette volna. Éppen ezért sajátos, hogy noha a konzervatív nemesi politikusok hangadói élesen tiltakoztak Vághy javaslata ellen, a konzervatív megyei követek többsége a javaslat elfogadását szorgalmazta. A frontok tehát meglehetősen összezavarodtak, s még bonyolultabb a kép, ha figyelembe vesszük, hogy az ultrakonzervatív Dókus László, akinek, mint Kossuth kellő öntudattal hangsúlyozta, ,,a városokra nézve alkalmasint mindnyájok között egy legliberálisabb utasítása van", a liberális megoldás melletti voksát most is, más alkalommal is, liberálisnak semmiképpen sem mondható eszmefuttatással körítette. Ezzel szemben Klauzál Gábor utasítása által megkötve a liberális elvek érvényesítése mellett magánemberként fejthette ki véleményét. A konzervatív Császár Sándor viszont az utasításban foglaltakhoz viszonyítva kifejezetten liberális szellemben nyilatkozott, ' Markovits András pedig a többség véleményével szemben a városi követek részéről olyan állásfoglalást vélt felfedezni, mely szerint a negyedik rend deputátusai is úgy látják, hogy ,,a városok számára új és a mostani korhoz alkalmaztatott törvényeket kell hozni". Pozsega megye első követe a városi követek állásfoglalását legalábbis az adott pillanatban túlzottan jóhiszeműen ítélte meg. Úgy vélte, a negyedik rend képviselőinek a bírósági javaslat tárgyalása során a status quo megőrzése és nem valamiféle változtatás kiharcolása volt az alapvető célkitűzése. Egyértelműen bizonyítják ezt az április 12-i országos ülésen lezajlott események, amelyekről Kossuth akként tudósít: „Ezen nap sokkal zavarosabb volt, mintsem hogy annak úgy, mint történt leírása vagy lehetséges, vagy érdemes lehetne". ' A hivatalos jegyzőkönyvben zűrzavar nyoma egyáltalán nem látszik, az viszont igen, hogy a városi követek rendkívül keményen léptek fel jogaik védelmében. Mindenekelőtt a honoratiorokkal kapcsolatos, az előző napon elfogadott határozattal szemben jelentettek be óvást, majd — mint korábban már említettem — ismét a negyedik rend országgyűlési jogállásának problémáját vetették fel. Főként azt panaszolták, hogy a Vághy által előterjesztett indítvány elvetésével a harmadik rend elérte régi célját: a negyedik rend teljes megsemmisítését. A vita hevében Nagy Benedek a személynök ellen is heves kirohanást intézett, követelve, hogy változtassa meg a városokkal szembeni politikáját, mivel ,,ő nem nyugtathatja meg magát továbbá abbeli atyáskodó, különben igen becses tanácsadással, melynél fogva igazaik tételesítésére nézve a publico politicumi rendszeres munkákra már igen gyakran utasíttatott". Az 72
