Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

A városi kérdés az országgyűlésre készülő megyék előtt. Adalékok a nemesség és a polgárság viszonyához

megyében,"

4 semmiképpen sem csodálható, hogy — és itt megint Vörös Károly már idézett megállapítására kell utalnom — a városi polgárság politikai magatartását a nemesi politikával szemben a megmerevedés jellemezte. A városok és az udvar kapcsolata A tanulmány elején röviden ismertettem a városi kérdésben elsődlegesen érdekelt, egymással szembenálló társadalmi rétegek felfogását, s szóltam arról, hogy a kormányzat a városok problémáit illetően nem volt hajlandó nyíltan színt vallani, miközben a polgárság kétségbeesett erőfeszítéseket tett azért, hogy az udvar támogatását megszerezhesse.'

15 Hangadó rétegeinek törekvése a status quo fenntartására irányult, s érdekei ebben a kormányzat érdekeivel a legmesszebbmenőkig azonosak voltak.

116 így tehát jogosan érezhették azt, hogy a várt segítséget a kormánytól előbb-utóbb meg kell kapniuk. A városok vezető rétegének eme mentalitása természetszerűen váltotta ki a liberalizálódó nemesek ellenszenvét, ehhez azonban hovatovább az a felismerés is hozzájárult, hogy ebben a nemességnek a városokhoz való viszonyulása is végzetes szerepet játszott. A városok demokratizálódására irányuló igény ugyanis nemcsak a városlakó nemesek helyzetének erősítését célozta, hanem a városok kamarai függésének felszámolását illetőleg is indokolt és jogos volt. Jogosnak és indokoltnak érezte a városok magyarrá tételének követelését is, főleg abból a meggondolásból kiindulva, hogy az elsősorban német városi polgárság csupán emiatt is mindenkor a kormányzat készséges kiszolgálója és eszköze marad. Jellemző, hogy a polgárság politikai törekvései iránt nagy megértést tanúsító Deák Ferenc is azt írja egy 1833. december 26-án kelt levelében, hogy „ha szabadságunkat szeretjük, iparkodnunk kell a megyék belső erejének és fontosságának nevelésén, mert addig is, nem a főrendek, nem az anyaszentegyház főpapjai, nem a királyi városok, hanem a megyék voltak polgári szabadságunk leghívebb őrei".

117 Talán csak Kölcsey az a nemesi politikus, aki kezdettől fogva a tényleges helyzetnek megfelelően, s ráadásul összeurópai viszonylatban látja ezt a kérdést; 1833. január 30-i naplóbejegyzése ezt a feltételezésünket a legmesszebbmenőkig igazolja. Szatmár megye első követe itt arról elmélkedik, hogy a magyarországi polgárság nem természetes ösztöneitől hajtva, hanem „szorultságában" kezdett „a trón ... felé pillogni". Európa fejlettebb országaiban ugyanis — lévén az uralkodó és a nemesség érdekei azonosak — az „oppozició szelleme" szükségszerűen a polgárságban ébredt fel. Magyarországon azonban az oppozíciót a középnemesség 44