Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Jegyzetek

Kázmér és Bezerédj István a legmesszebbmenőkig támogatta. (Jegyzőkönyv XIII. 362. sk., illetve KLÖM IV. 476.) Bezerédj álláspontját illetően a két forráshely némileg ellentmond egymásnak. A hivatalos jegyzőkönyv szerint Tolna megye második követe „szinte a logicai renden látja, hogy ha mindenek biztosítására ügyeltetik, a városok is biztosítassanak, s azon fogva Kassa s Lőtse városa Követeit pártolja". Ezzel szemben Kossuth arról tudósít, hogy a Haske és Kricske által felvetett, s Tarnóczy által támogatott követelés Bezerédj véleménye szerint „a rendek közakaratjával kétségkívül megegyezik, de azon tárgyak sorába tartozik, mellyekre nézve a visszakapcsolást végrehajtó bizottságnak jelentésére szükség van, minthogy a municipialitások részleteiről tökéletesen értesítve nem vagyunk". A városi követek részéről Zilah országgyűlési jogállása érdekében tett lépések a saját jogállásuk megváltoztatásáért vívott küzdelmük részét képezték; ugyanakkor — és ez főleg Dienes István felszólalásából derül ki — a mezővárosok országgyűlési képviselete melletti ismételt kiállás is volt a részükről. 386 Erre 1. Bártfa és Szeged városok kívánatait: Iratok II. 295. sk., 298.; vö.: uo. IV. 290. 387 L. ezzel kapcsolatban Debrecen város esetét. A város amiatt emelt szót, hogy a kormányzat az 1608. évi koronázás előtti XIII. te. rendelkezései ellenére a tisztviselői állásokra „egyedül csak R. Cafholikusok"-at, s többnyire nem is a város területén élőket jelöltet. Királyi biztost rendel ki a tisztújítások lebonyolítására, ami az 1715. évi XXXVI. te. rendelkezéseivel a legmesszebbmenőkig ellenkezik, s nagymértékben sérti a város autonóm jogait. S mi több, a királyi biztos — jóllehet még tiszteletbeli tisztviselő kinevezésére sincs semmiféle törvényes felhatalmazása — a legutóbbi tisztújítás alkalmával rendes tisztviselői állásokat is betöltött. A sérelmek és kívánatok tárgyalására kiküldött bizottmány a város panaszát jogosnak találta, s ezt a véleményt a rendek is elfogadták. (Iratok II. 234. skk., illetve uo. IV. 280. Vö.: KLÖM IV. 648. sk.) A főrendek a helyzetet nem tartották sérelmesnek. Az országbíró a felsőtábla 1835. augusztus 12-i ülésén részletesen indokolta az álláspontot: a végrehajtó hatalom választásába az uralkodónak „befolyással kell bírnia", hiszen a „végrehajtó hatalom Ő Felségénél" van. így kell ez legyen a megyéknél is, s még inkább így kell legyen „a királyi városoknál..., mert O felsége úgy törvényeink, mint privilégiumaink szerint is a királyi városoknak földesura, következésképpen, valamint más földesuraknak a helységbeli tanács választásába, úgy O felségének is a kir. városi magistrátuséba egyenes befolyással kell bírnia", s annak a személynek a kijelölése is, „aki által ezen befolyás gyakoroltassák, csupán és egyedül a királyi Felség korlátlan tetszésétől függ". (KLÖM IV. 649. sk. Vö.: Iratok V. 26., valamint Komoróczy 1974/b. 252.) Az 1835. szeptember 22-i országos ülésen a személynök azzal az indoklással kívánta levétetni a debreceni sérelmet a napirendről, hogy „a Kamarának hatósága az 1723:16. Törvény Czikkely által meg lévén határozva, és meghagyva azon szokásba, mellyben volt és vagyon, ezen okból azt ezen százados gyakorlatában háborgatni nem lehet". (Jegyzőkönyv XI. 490.) A rendek azonban ragaszkodtak a sérelemnek az ural264