Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Jegyzetek

követek közül került ki (uo. 27.). Kérészy Zoltán fentebbi állítását pedig Csizmadia Andor cáfolja, aki úgy tudja, hogy városi követet kerületi jegyzőnek első ízben az 1843^44. évi országgyűlésen választottak (Csizmadia 1943. 221. 17. sz. jegyzet). Kerületi jegyzők a városi követek közül a tárgyalt országgyűlésen sem kerültek ki; erről 1.: KLÖM 1.21. Végül röviden arra szeretnék még utalni, hogy a kormány a kerületi ülésekre mint politikai törekvései egyik fő kerékkötőjére tekintett, s az 1832-36. évi országgyűlésen tett is kísérletet ezen fórum felszámolására. Célját azonban —jóllehet a konzervatív megyei követek egy jelentős része támogatta ebben — nem tudta elérni. (Erről 1. Kölcsey Kende Zsigmondhoz írt, 1833. november 14-i és december 27-i leveleit: Kölcsey III. 594. sk., 608. Vö.: KLÖM I. 309. sk., valamint Takáts II. 81.) 55 Az országgyűlés első hónapjaiban Szögyény Zsigmond szemelynök, majd Szögyény 1826 februárjában bekövetkezett halála után Majláth György töltötte be ezt a tisztet. 56 Az 1825-27. évi országgyűlésen történtekre 1. egyebek mellett: Vaszary 12. 1. sz. jegyzet; 13. skk. 1. sz. jegyzet, 125. skk., 139., 140. skk., 147. skk., 211. sk.,256.skk., 268. sk., Kérészy 1906. 56. 1. sz. jegyzet, 58., 58. 2. sz. jegyzet, Ereky 1917.

1. 397. 1. sz. jegyzet, II. 67. 3. sz. jegyzet, Takáts 1932. 67. skk., Pásztor 46. skk., Csizmadia 1943. 131. sk. A szavazatok megállapításával kapcsolatos bizonytalanság az 182527. évi országgyűlésen igen jól megfigyelhető. Gyakran előfordult ugyanis, hogy a követek szavazatait személyenként vették figyelembe, nyilván arra a korábbi gyakorlatra alapozva, hogy a nádorok és a koronaőrök választásakor a követek, s nem az általuk képviselt törvényhatóságok szavazatait számlálták meg. 1832-36-ra azonban már egyértelműen kialakult az a gyakorlat, hogy nem az egyes követek, hanem a megyék voksait veszik számba. Szögyény, majd Majláth eljárása az 1825-27. évi országgyűlésen a városi követek szavazatait illetően nem tükrözte egyértelműen a kormánynak a kérdéssel kapcsolatos nézeteit. Egy 1826. március 14-én kelt, a március 9-i és 10-i eseményekről beszámoló titkosrendőri jelentés ugyanis nagyon határozottan szorgalmazta a probléma rendezését, mégpedig azzal az indoklással, hogy a városok és a káptalanok voksainak figyelmen kívül hagyása a kormány legelemibb érdekeit veszélyezteti. Az ügynök azzal is próbált megbízóira hatni, hogy hangoztatta: egyetlen más monarchiában sem fordul elő az, hogy az ellenzék az arra jogosultak nagy részét megfoszthassa szavazati jogától. A jelentésíró buzgalma azonban kárba veszett: a kormány semmilyen formában sem reagált felterjesztésére. Ugyanakkor Illésházy István gróf, akit Takáts Sándor az „ellenzék vezéré"-nek nevez, azt a véleményét fejtette ki, hogy az országgyűlés rendezése esetén a távol lévő főurak, és esetleg a káptalanok követeinek sem kellene helyet adni a diétán, „egyedül a városok, mint törvényes joghatóságok nem fosztathatnának meg sem most, sem akkor attól, hogy egy bizonyos, arányosan megállapított számú képviselőjük ülési és szavazati joggal rendelkezzék". (Erről 1.: Takáts 1932. 69. sk., 70. sk. 4. sz. jegyzet). 225