Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Jegyzetek

városi követek felségfolyamodványában foglaltakkal teljesen egybehangzóan nyilatkozott a kérdésről az 1833 .január 12-i országos ülésen Péchy Ferenc is. Azt fejtegette, hogy minden egyes követ véleményének kikérése „1825-ben sem történt, régenten pedig még kevesebbet; szóllott egynéhány, és a többi hallgatván, a szóllók kijelentéseiből történt a határozás" (Jegyzőkönyv I. 87.). Ugyanilyen kép alakul ki az országgyűléseken való határozathozatalról Vághy Ferenc és Josip Stajdacher 1836. február 10-i felszólalásaiból. Abban azonban már eltért a véleményük, hogy ha sor került szavazásra, az hogyan zajlott le. Vághy Ferenc szerint a követeket rendi hovatartozásra való tekintet nélkül szólították fel arra, hogy véleményüket felállással, illetve ülve maradással jelezzék. Stajdacher ezzel szemben úgy tudta, hogy szavazás esetén „a polgári Rend Képviselőinek voksait néha hat, néha négy, néha több, néha kevesebb votum gyanánt" vették számba. Ez ellen, mint a városokra sérelmes eljárás ellen, a városi képviselők minden alkalommal „kikeltek, és ellentmondottak". (Jegyzőkönyv XIII. 381., 386.) A problémára Deák Ferenc és Hertelendy Károly is kitértek a tárgyalt országgyűlésről készültköveti végjelentésükben. Arról tájékoztatták küldőiket, hogy „ahajdankornak véres háborgásai között a népes városok polgári fontossága nagy vala", és hogy az országgyűlésekre meghívott városok ott ülési és szavazati joggal rendelkeztek; azt azonban, hogy „minő arányban állott ... ezen jus más törvényhatóságok szavazatához", pontosan meghatározni nem lehet (Deák-Hertelendy 89. sk.). Dessewffy Aurél ugyancsak utal arra, hogy az országgyűléseken valamikor „figyelem nélkül a számra, mindenki alávetette magát a tekintélynek" (Dessewffy 39.). A fentiekkel teljesen egybehangzó az „Egyetemes magyar encyklopaedia" című kiadvány vonatkozó szócikkének a határozathozatal módjáról adott tájékoztatása (Egyetemes magyar encyklopaedia II. 1006-1007., vö.: Récsi 404. skk.), s ugyanígy látta a kérdést Acsády Ignác is (Acsády II. 545. sk.). 53 Vaszary 12. sk., Kérészy 1906. 53. skk., Ereky 1917. II. 64. skk., 150. sk., 310., Csizmadia 1943. 91. sk., Csizmadia 1976. 49. Podhradszky József is azt írja idézett röpiratában, hogy az „egyenkénti Voksolás tsak ol' kétes esetekben vetetett elő, midőn valami tárgyat pártoló, s ellene vitázó felek többségét ki venni nem lehetett, mi azonban ritkán ..., az is többnyire tsak Nádor választáskor történt" (Podhradszky 68.). Felmerült természetesen a kérdés, hogy ha valóban ez volt a helyzet, az 1687. évi XVII. törvénycikkel kapcsolatban elterjedt nézet, mely szerint a nemesség ezzel a jogszabállyal akarta megakadályozni, hogy a városok az alsótáblán túlsúlyra jussanak, megfelel-e a tényeknek. Csizmadia Andor szerint igen; fennállt ugyanis a „veszély", hogy a városi követek a szavazatok mérlegelése esetén is érvényre juttathatták volna akaratukat a nemesség képviselőivel szemben (Csizmadia 1943.91.). Feltevésem szerint ez az állítás nem felel meg a tényeknek; a fenti törvénnyel a harmadik rend sokkal inkább „elvek" érvényesítésére törekedett, s nem valóságosan is jelentkező gyakorlati „veszélyt" kívánt elhárítani. L. ehhez az előző jegyzetben mondottakat is. 223