Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Jegyzetek

ján említést (uo. 41. skk.). Majd az 1608. évi koronázás utáni I. törvénycikket értékelve a következő megállapításra jut: az „országgyűlés városellenes irányzata még nem is annyira a városok országgyűlési tagsága ellen jelentkezett, hanem inkább arra vonatkozott, hogy nemesi, vagy akár egyházi földesuraság alatt álló helységeket a király ne emeljen városi rangra, s ezzel ne sértse a rendek, különösen a főnemesség érdekeit!" (uo. 44.). Ez az utóbbi állítás a valóságnak megfelel, ugyanakkor mind tényszerűen, mind értelemszerűen ellentmond a jobbágy fal vakkal való rendelkezésről mint az országgyűlésen való részvétel kritériumáról szóló megállapításoknak. 16 Szabó 9., Kosáry 1946. 91., Trócsányi 198. Szabad 1979. 77. Vö.: Mályusz 1927. 142. Mályusz Elemér itt Mangold Lajos:,, A magyarok oknyomozó történelme" című, s általa,,az egyik legelterjedtebb oknyomozó történet"-nek nevezett munkájából idézi a következő sorokat: „1405. óta a polgári osztály követei a negyedik országos rendet képviselték a rendek gyűlésén, ahol azonban csak egy szavazatuk volt", majd vitatja, hogy az 1405. évi gyűlés országgyűlés lett volna. Mangoldnak a városok szavazatáról tett megállapításával azonban nem vitatkozik, a későbbiekben pedig arról ír, hogy a városok követei a XV-XVI. század folyamán már megjelentek az országgyűléseken, s ott a tanácskozásokban is részt vettek. A fenti Mangold-idézet is világosan mutatja, hogy a szakirodalomban mennyire elterjedt a városok „egy szavazatáról" kialakított nézet; valamennyi ilyen álláspont ismertetésére azonban sem helyem, s lehetőségem nincs. 17 Magyarország története 1790-1848. 715. Nem felel meg a tényeknek az a megállapítás sem, mely szerint a megyei követeknek a tárgyalt országgyűlésen személyenkénti szavazati joguk lett volna. Erre a problémára a későbbiekben még visszatérek; most csak annyit szeretnék még megjegyezni, hogy pontatlan az a megfogalmazás is, hogy a városok és a káptalanok követeinek „szavazatuk megállapítására külön kellett üléseket tartaniok". A városi követek valóban gyakran tartottak külön üléseket, de — mint erről a későbbiekben még ugyancsak szó lesz — ezeknek az üléseknek egészen más volt a céljuk. A szavazatok megállapítása egyébként az országos üléseken oly módon történt, hogy az elhangzott véleményeket figyelembe véve az elnök mondta ki a többséget valamely határozat mellett vagy ellen. Ez természetesen számtalan visszaélésre adott lehetőséget, így a szavazatok értékelésének ez a módja, valamint az a kérdés, hogy az abszolút vagy a relatív többséget kel l-e figyelembe venni, számtalanszor igen éles vitát robbantott ki az elnök és az ellenzéki követek között, erre 1. többek között: Jegyzőkönyv II. 367. skk., III. 256. skk., 365. skk., X. 23. skk.; vö.: KLÖM

I. 608. skk., II. 82. skk., 112. skk., IV. 177. skk.). A szavazatok értékelésének módja azonban a több évtizedes gyakorlat ellenére a kerületi üléseken sem kristályosodott ki teljes egyértelműséggel, ezért ez a kérdés itt is minduntalan napirendre került, mint például az 1833. április 17-i, az április 22-i és a november 27-i kerületi üléseken (KLÖM I. 312. sk., 315. skk., II. 430. sk.). A lentebb jelzett problémákra a továbbiak során még ugyancsak utalni kell majd. 220