Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

Jegyzetek

okozott néhányszor az, hogy a városi követek ,,... addig, míg minden megye magát ki nem beszéllette, sorba mertek állani". (Kölcsey II. 395.) 12 Jegyzőkönyv I. 221. Az ülésről Kossuth is részletesen tudósít, a lőcsei követ felszólalásáról azonban nem tesz említést (KLÖM I. 204. skk.). A vallásügyi sérelem vitájáról általában 1. Horváth I. 319. skk., Magyarország története 1790-1848. 733., valamint Ferenczi I. 86. skk., Trócsányi 182. skk. A városi követek tiltakozásáról 1. még: Gárdonyi 110. 13 Jegyzőkönyv I. 276. skk. Vö.: KLÖM I. 212., 216. A rendi üzenet szövegét 1. Iratok I. 102. skk. A fenti ülésről egy 1833. március 31-én kelt jelentésben a Pest városi követek is részletesen tájékoztatták küldőiket. (BFL Pest. Rendeletek és felterjesztések a. n. 4500.) Erre a jelentésre a későbbiekben még visszatérek, s vissza kell majd térnem a kerületi üléseknek a városi követek országgyűlési jogállását befolyásoló szerepére is. A káptalani követek szavazatjogának kérdése sok vonatkozásban megegyezett a városi szavazatok problémájával. Ennek részletesebb tárgyalására itt szükségtelen kitérnem. A városok és a káptalanok között fennálló párhuzamra egyes esetekben azonban utalnom kell majd. Az 1514. évi dekrétum homályos fogalmazása abban a vonatkozásban is félreértésre adott alkalmat, hogy hány városnak volt végül is joga arra, hogy követeket küldjön az országgyűlésre. Ereky István, valamint Pásztor József azt állítják, hogy csupán a dekrétum 3. cikkelye 1. paragrafusában felsorolt nyolc város, vagyis Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes, Sopron rendelkezett ezzel a joggal (Ereky 1917. II. 12., Pásztor 14., 29.). Mályusz Elemér 24-ben állapítja meg azoknak a városoknak a számát, amelyeket a dekrétum városi privilégiumokkal élőknek ismert el. (Mályusz 1928. 363.) Ezek közé a jogok közé feltehetően az országgyűlési részvétel joga is beleértendő, bár Mályusz erről expressis verbis nem tesz említést. Csizmadia Andor úgy vélekedik, hogy nemcsak a fentebb már felsorolt nyolc tárnoki város, de a 2. paragrafusban említett hét személynöki város, tehát Óbuda, Esztergom, Székesfehérvár, Lőcse, Szakolca, Szeben, Szeged, valamint a bányavárosok is jogosultak voltak országgyűlési követek küldésére. Arról is ír, hogy a dekrétum értelmezése az 1843-44. évi országgyűlésen tárgyalt városi törvényjavaslat vitái alkalmával is problémát okozott. (Csizmadia 1943.44.) Nagy Benedek budai követ ugyancsak azt hangsúlyozza egy 1834. június 7-én kelt jelentésében, hogy Ulászló dekrétuma 15 szabad királyi városnak, valamint a bányavárosoknak biztosította a követküldés jogát (BFL Buda. Országgyűlési iratok). Ugyanez a véleménye Jászay Pálnak is (Jászay 43.). Nem említ számot az 1833. július 4-i országos ülésen elmondott beszédében Havas József, csupán azt hangsúlyozta, hogy az 1608. évi koronázás utáni I. te. 10. paragrafusa értelmében — mint Kossuth megfogalmazásában olvashatjuk — a városok ,,non votum, sed vota habent" (KLÖM I. 521., vö.: Jegyzőkönyv II. 57. sk.). Nem említ számot Bujanovics Vince sem az 1835. november 26-i országos ülésen, annak 215