Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

A városi követek kísérletei az udvar támogatásának elnyerésére

zottan szorgalmazta a magyar nyelv terjesztése érdekében hozandó intézkedéseket, így többek között azt, hogy a nyelvkérdést semmiképp se halasszák a vonatkozó országos bizottsági operátum tárgyalásának idejére, hanem kiemelt problémaként kezeljék, mert ha nem így tesznek, a kérdés teljesen eljelentéktelenedhet és elsikkadhat. Kricske a törvények, leiratok, valamint főrendi üzenetek magyar nyelvűségét fontosnak tartotta, de állandóan hangsúlyozta azt is, hogy a nyelvterjesztés leghathatósabb eszköze, ha a magyar nyelv oktatását általánosan kötelezővé teszik. Arra is felhívta a rendek figyelmét, mindenképpen el kell érni, hogy az ország valamennyi állampolgára, „különösen pedig a nép, s nem csak azok, kik a zöld táblánál ülnek, magyarul beszéljen".

4 A lőcsei követ emellett mindvégig kitartott, s jóllehet elismerte, a nyelvterjesztés érdekében „némi szorító módokhoz is helyesen lehet a Rendeknek nyúlniok",

487 újra és újra hangsúlyozta a nyelvoktatás kötelezővé tételének szükségességét. Ennek érdekében javasolta az excerpták között a „magyar nyelvnek primair oskolák útján" történő terjesztése érdekében törvény alkotását, majd miután ezt a rendek elvetették, az 1835. november 24-i országos ülésen egy nádori elnöklet alatt működő bizottság létrehozására tett előterjesztést. Elképzelése szerint ennek a bizottmánynak az lett volna a feladata, hogy komplex tervet dolgozzon ki a magyar nyelv fejlesztésére és oktatására, majd ezen tervezetet a következő országgyűlések törvényjavaslatként nyújtsa be. A magyar nyelv iskolai oktatásának elvét a városi követek közül többen is támogatták, így az 1833. január 11-i országos ülésen Pósfay Sándor,

491 az 1835. július 8-i országos ülésen Josip Stajdacher, az 1835. november 24-i országos ülésen pedig Bakos József és Bujanovics Vince. Trencsén város követe azonban tiltakozott a „kénszerítő módok" bármiféle alkalmazása ellen, Gaál József, Körber János és Haske Sándor pedig egyértelműen elhatárolták magukat a nemesi követek nyelvterjesztéssel kapcsolatos elképzeléseitől. Bakos József az 1833. március 11-i országos ülésen egyébkén még a latin nyelv védelme érdekében emelte fel szavát, s ezt azzal indokolta, hogy az ország lakossága „oly vegyes népekből" áll, melyek „a magyar nyelvet nem értvén, azt mint anyanyelvet... most mindjárt elismerni, s magukévá tenni nem kívánják.

494 Ekkor Haske Sándor azt is hangoztatta, hogy a törvényeket „a bevett szokás szerint" változatlanul latinul is ki kell adni. Megbízói utasítása következtében Kricske József is kénytelen volt kérni ugyanezen ülésen, hogy a törvények hivatalos magyar nyelvű szövegváltozata mellé „szinte hiteles deák fordítás csatoltassék".

495 A nyelvterjesztésben „némi kénszerítés" lehetőségét ugyancsak elismerő Vághy 1835. július 8-án az istentiszteletek nyelvének kötele182