Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

A városi kérdés rendezésének elvi megalapozása

Gyakran hangzik el ezután egynémely megyei követ részéről az az „intelem" is, hogy „nem tanácsos a városi hatóságot szélesíteni, míg tisztviselőit az electa communitas választja". Ezzel a véleménnyel a maga részéről ugyan a legteljesebb mértékben egyetért, szükségesnek látja azonban felhívni a rendek figyelmét arra, hogy „midőn Somogy követe a szabad választást indítványba hozá ... a vármegyéknek absoluta többsége határozá, hogy a városi magistratust" mindaddig, amíg a közjogi munkálat tárgyalása alkalmával erre vonatkozóan esetleg ettől eltérő rendelkezés nem születik, „továbbá is az electa communitas válassza". Indokolatlan tehát a városokkal szembeni szemrehányás amiatt, hogy miután a harmadik rend képviselőinek többsége „fejökre állította őket, most lábbal égfele állanak". Ugyanígy nem kellően megalapozott az a vád sem, amely a városi magisztrátusoknak mint bírói testületeknek a függőségét hangoztatja. Megalapozatlan annak a ténynek a következtében, hogy nincs Magyarországon egyetlen, sem választott, sem kinevezett tagokból álló bíróság, amelyről elmondható lenne, hogy a városi törvényszékeknél nagyobb függetlenséggel rendelkeznék. Mindezek a meggondolások újra csak arra késztetik, hogy leszögezze: nincs, és nem is lehetséges az adott helyzetből mindaddig kibontakozás, amíg „nemzetünknek külön karzatai közös érdekben nem egyesülnek", s ennek realizálására most is „a nemeseknek mindenekben (az egy személyes ügyet kivéve) a városi bíróság" hatáskörébe történő rendelését látta a legmegfelelőbb intézkedésnek. Nyilvánvaló, hogy a „közfalak lebontásának", a „ törvény előtti egyenlőség" megvalósításának (ennek szükségességét Balogh János a február 9-i banketten is hangsúlyozta) egyik legdöntőbb feltételét, a nemesek személyes vonatkozású ügyeinek a városi bíróságok illetékességi körébe való utalását, ő sem volt képes kikövetelni. A városok melletti kiállása így is a konzervatív megyei követek heves ellenállását váltotta ki. Igaz, közülük Szabó Péter elvileg elismerte az „egyesülésnek" üdvös voltát, de azonnal hozzátette, bármely ilyen jellegű intézkedés kizárólag „a Publico Politicum körébe tartozik". A többi konzervatív megyei követ, így Kotsi Horváth Sámuel és Andrássy József viszont nyílt vagy indirekt formában az érdekegyesítés ellen foglalt állást.

449 Az érdekegyesítés mint elv és program immár nem maradhatott ki a vitatandó kérdések közül, s ezt, mint több más esetben is láthattuk, a városi követek is elismerték. A negyedik rend deputátusait minden bizonnyal taktikai meggondolások is vezérelték, de elsősorban az a felismerés motiválta őket, hogy a polgári átalakulás nélkül a polgári rendnek társadalmi méretű emelkedésre nincs esélye. A legvilágo172