Szőcs Sebestyén: A városi kérdés az 1832-36. évi országgyűlésen - Várostörténeti tanulmányok 2. (Budapest, 1996)

A városokat érintő egyéb törvénykezési javaslatok tárgyalásai

valamennyi városlakó választójoggal való felruházását nem pártolja, de azt, hogy abban „minden polgár" részesüljön, miként eddig tette, ezután is támogatni fogja. A liberálisok nagyobb része, köztük Bezerédj István, Klauzál Gábor, Palóczy László, Beöthy Ödön, Pázmándy Dénes, Bernáth Zsigmond, Balogh János és Madocsány Pál Deák álláspontját támogatva amellett kardoskodott, hogy „itt... az általjános elve a szabad választásnak ki fog jelentetni". Néhányan azt is erőteljesen hangsúlyozták, hogy a választással kapcsolatos gyakorlati problémákat a közjogi munkálat tárgyalásakor kell majd rendezni. így azt is, hogy kik kapjanak ténylegesen választójogot. Ennek a problémának az elhalasztását a liberálisok néhány hangadója annál is szükségesebbnek tartotta, mert e liberális tábor egyes csoportjai között ebben a vonatkozásban meglehetősen nagyok voltak a nézetkülönbségek. Mások viszont követelték, hogy már azon az ülésen hozzanak kötelező határozatot a választójogban részesítendők kategóriáiról. Láttuk, a legradikálisabb álláspontot Ragályi és Siskovits képviselték, s ettől sem a personalis támadása, sem liberális elvbarátaik érvei nem tántorították el őket, sőt Ragályi azt is kijelentette, hogy a „szabad szavazatok" elvének törvénybe foglalása inkább káros, mint hasznos intézkedés, mert ilyetén módon megfogalmazva tetszés szerint értelmezhető, és „így ... elfogadása után is ott lennénk, ahol most vagyunk". Torna megye követe ehelyett a kerületi javaslat változatlan formában való elfogadását ajánlotta. Az azonnali megoldást sürgető liberális követek nagy része azonban ilyen messzire különféle meggondolásokból nem akart elmenni. így például Eötvös Mihály is csupán „minden városi birtokosnak" a választásokba való bevonását látta indokoltnak, s a többség Dubraviczky Simonhoz, Nóvák Antalhoz és Somssich Miklóshoz hasonlóan csupán a polgárokat kívánta ezzel a joggal felruházni. Korábban említettem, hogy liberálisok és konzervatívok között igen éles konfrontáció alakult ki a szóban forgó ülésen a szabad szavazatok elvének törvénybe foglalását illetően, a fentiekből pedig kitűnt, hogy a liberálisok táborán belül is többféle vélemény csapott össze. Ugyanez volt a helyzet az ellentáborban. A konzervatívok sem tudtak egységes álláspontot kialakítani a szabad szavazatok kérdésében. Nagyobb részük az országos bizottság által készített törvénytervezetet kívánta megszavazni, mások a kerületi ülés által elfogadott javaslatra adták le voksukat. Akadtak szép számmal olyan konzervatív pártállású megyei követek is, például Bencsik János, La Motte Károly, Justh Ferenc, Császár Sándor és Beniczky Lajos, akik a szabad szavazatok elvének törvénybefoglalását egyáltalán nem ellenezték, sőt üdvösnek tartották. A probléma gyakorlati vonatkozásainak kidolgo112