Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Gyáni Gábor: In memoriam Bácskai Vera (1930-2018)
In memoriam Bácskai Vera Gyáni Gábor IN MEMORIAM BÁCSKAI VERA (1930-2018) A Budapesten, értelmiségi családba született Bácskai Vera apja ügyvéd volt. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely kamaszként élte át a háborús megpróbáltatásokat. Később is bőven része volt keserű élettapasztalatokban, így 1956 őszétől, egészen pontosan: 1956. november 4-étől kezdve bizonyosan, amikor évtizedeken át élte a politikailag diszkriminálták könnyűnek nem mondható életét. De ne fussunk ennyire előre az időben. Midőn 1945 után Bácskai Vera és családja számára újrakezdődött az élet Magyarországon, a szabad pályaválasztás lehetőségével élve a mai ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem szakra iratkozott be. Hamarosan Leningrádban, az ottani Állami Egyetemen találta magát. Az 1948-1953 közötti leningrádi tanulóidő lejártával az ELTE egyetemes történeti tanszékén ajánlottak neki állást. 1953-ban a magyar középkorkutatás akkori vezető marxista kádere, Székely György árnyékában kezdett tanítani az egyetemen, melynek keserves tapasztalataira évtizedek múlva is élénken emlékezett. Nem sok minden esett meg vele ekkoriban szakmai téren, 1954-ben mindenesetre felvették aspiráns hallgatónak (1957-ben törölték a nevét az aspiránsok sorából), hogy ezzel irányt vegyen a tudományos fokozat szerzése felé. 1956-tól azonban valóságos pálfordulás történt életében. Férje, Tánczos Gábor - vagyis Gyuri, ahogy mind ő, mind a legközelebbi barátok szólították Tánczost, aki filozófiát oktató tanársegéd és DISZ-vezető volt - hamarosan a Rákosi-rendszer erózióját siettető társadalmi mozgalmak élére került. Tánczos Gábor a Petőfi Kör titkáraként oroszlánrészt vállalt az októberi forradalom szellemi előkészítéséből. Bácskai Vera, aki közben gyereket szült, közvetlenül nem vett részt ebben, utóbb mégis osztoznia kellett férje hányatott sorsában. Ember Judit Menedékjog — 1956. A Nagy Im- re-csoport elrablása című, 1988-ban készült dokumentumfilmjében így vallott erről. „November 4-én hajnalban az én emlékezetem szerint a jugoszláv követségről telefonáltak. A telefon a szomszéd lakásban, anyáméknál volt, és azt mondták, hogy Gyuri menjen be a követségre. Személy szerint őt kérték, de fölvetődött, hogy jobb lenne, ha én is vele mennék, mert ha esetleg keresik, akkor engem visznek el helyette. [...] Azt is mondták, hogy autót már nem tudnak küldeni, nem tudom, hány órakor volt ez, de kora reggel, s ezért nem vittük el a gyereket, aki akkor másfél éves volt. Elképzelésünk szerint azért megyünk be a jugoszláv követségre, hogy a zűrzavaros napokat ott vészeljük át. Tehát
