Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Recenziók
404 Recenziók április 5-től sárga csillaggal megjelölve, de a házakat elhagyhatták, és a fővárosban oda mehettek, ahol éppen dolguk volt. Ez sem vall tipikus gettóra. Gettón eddig egy városnegyedben, egymás mellett lévő utcákat, házakat, háztömböket értettek a szakértők. Budapest 14 kerületében 2000 házban szétszórt, és még csak nem is őrzött gettó - fából vaskarika. Az egykorú forrásokban is világos különbséget tesznek a gettók, táborok és a fővárosi sárga csillagos házak között. Sztójay miniszterelnök és R. Schirmer, a Nemzetközi Vöröskereszt egyik vezetője tárgyalásán 1944. július 21-én felmerült, hogy a fővárosban a, jelenlegi helyzet” helyett gettóba kellene tömöríteni a zsidókat. Edmund Veesenmayer teljhatalmú német megbízott október 10-én azt jelentette Berlinbe, hogy a fővárosi zsidók deportálása helyett „egy varsói mintára berendezett budapesti gettó felállítását ajánlották fel” a budapesti illetékesek. A fővárosi házmesterek döntő többsége engedelmes végrehajtója volt a zsidókkal kapcsolatos rendelkezéseknek is. A világháború után nem nagyon volt miért megdicsérni vagy feljelenteni őket. Ezzel magyarázható, hogy miért igazolták túlnyomó többségüket, miért csak 27-en kerültek népbíróság elé, és miért csak 17-en kapták meg a Világ Igaza kitüntetést. Abban Adámnak igaza van, hogy lett volna bőven lehetőségük, alkalmuk „beavatkozni a holokausztba”. Nem tették, vagy néhányan közülük éppenséggel segítették, mentették hajdan tekintélyes, nekik bőkezűen borravalót osztogató lakóikat. Döntő többségük engedelmes, passzív szemlélője volt csak az eseményeknek Budapesten 1944-1945-ben. Véleményem szerint ugyanakkor az a negatív kutatási eredmény is hasznosnak tekinthető, hogy a házmesterek, bár kétségtelenül lett volna arra lehetőségük, hogy akár az üldözők, akár a zsidómentők oldalán meghatározóbb szerepet játsszanak a budapesti holokausztban, mégis a társadalmi csoport egészét tekintve a háttérben maradtak. A szerző következtetéseivel ellentétben én úgy látom, hogy Adám könyve is arról győzheti meg a figyelmes olvasót, hogy a recenzió elején idézett, a házmesteri rémuralomról szóló tézis nem állja ki az empirikus kutatások próbáját. Talán ezzel magyarázható az a körülmény is, hogy a magyar holokausztkutatók eddig nem fordítottak különösebb figyelmet a házmesterek szerepére. Karsai László
