Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Közlemények - Ordasi Ágnes: Áldozat vagy sem? A fiumei autonómia kérdése F. G. Corossacz polgármestersége idején (1914-1915)
276 Közlemények rivalizálása következtében válhatott mérvadóvá, hiszen a fiatal városatya politikai ambícióit kizárólag egy vagyonos mecénás pártfogolásával valósíthatta meg. E megállapítást támasztják alá Corossacz 1906-tól egyre látványosabban megmutatkozó politikai állásfoglalásai és a képviselőtestületen belüli emelkedése. Ugyanakkor a két városatya felfogása közti különbségeket (Zanella ener- gikusabb, kockázatvállaló, provokatív és határozott elképzeléseit és Corossacz konfliktuskerülő, kompromisszum kész, „másodikvonalas” magatartását) jól illusztrálják a válsághelyzetekre adott reflexióik. Corossacz polgármesterré választása pusztán egy kényszerhelyzetnek, Zanella és Wickenburg személyes konfliktusának következményeként értékelhető. Megválasztásánál egyértelműen az Autonóm Párt magánérdekei játszották a főszerepet, jóllehet ezek pontos tisztázásához további források feltárása és feldolgozása szükséges. A lehetséges magyarázatok közt említhető a Párt által dominált képviselőtestület egyben tartásának s így a hatalom megőrzésének, valamint a már megkezdett közigazgatási átszervezések megakadályozásának szándéka. Megalapozott feltételezésnek tűnik, hogy miután Corossacz elfogadta a polgármesteri állást, ugyanabba a helyzetbe került, mint hivatali elődei, Michele Maylender és Francesco Vio, akik szintén az Autonóm párti program dogmatikus követésének feladására kényszerültek. A kormánnyal és a kormányzóval való szorosabb együttműködés és egyezkedés pedig az autonomista olvasat szerint a fiumei autonómia elárulását jelentette, ami így a polgármesterek elszigetelődéséhez, korábbi híveik elvesztéséhez vezetett. Ahogy Zanella esetéből is kiderül, pusztán a lokális érdekeket előtérbe helyező ellenzéki politikusként nem lehetett a város élére kerülni. Akárcsak 1905-ben a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt hatalomra jutása, majd a Fejérváry- kabinet megalakulása során (ahogy ez Zanella megválasztásának példájából is megmutatkozik), lokális szinten 1914—1915-ben a dualizmus rendszerének jól ismert fékei és ellensúlyai sikeresen meggátolhatták egy az állami érdekeket potenciálisan veszélyeztető városatya vagy csoportosulás pozícióba kerülését. A háborús viszonyok és kiváltképpen az egyre nagyobb teret hódító olasz irredentizmus a kormányt a még erőteljesebb állami behatolás szükségéről győzték meg, noha kül- és belpolitikai okokból ezt a fiumei autonómia látszólagos fenntartása mellett képzelték el. Ezen megfontolásokból a kormány (és hívei) tudatosan törekedtek az alkotmányos viszonyok elvi fenntartására, és ezért 1918 végéig még kormánybiztos kiküldésétől is tartózkodott. Ehelyett a központosítást a városi intézmények egyre nyilvánvalóbb kisajátításával, felszámolásával és helyettesítésével kívánták megvalósítani: többek közt a fiumei rendőrség államosításával, valamint a városi pénztár és számvevőség, valamint
