Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Nagy Péter: Bányatelepek a falvak szélén - Az Ózd környéki bányászkolóniák a 19. század közepétől az államosításig
184 Bányavárosok A telepeken sokféle szórakozási lehetőség közül lehetett választani, így volt például Bánszállás esetében is: „A pálya mellett volt a tánckert. A bejárat mellett a dolgozók kuglipályája, mellette a nyári kocsma, asztalokkal, székekkel, emelvényen a zenekar helye, majd a táncolok kör alakú tere. Aztán egy teniszpálya magas, vékony vaskerítéssel. Itt csak a vezetők és azok gyerekei játszhattak. Aztán az urak kuglizója következett. Minden egység körül sétaút, a területen gyönyörű nagy fákkal. A sétaúton a lányok sétáltak karonfogva.”66 Jól látható azonban, hogy a tisztviselők és a telepi munkásság lehetőségei több esetben, akár a teniszpálya használatában, vagy a fürdőbe való belépés napi beosztásában elváltak. Emellett a bejáró dolgozók szabadidő hiányában alig élvezhették a szociális és a kulturális kedvezményeket, lehetőségeket. Összegzés Az ózdi és borsodnádasdi vasüzemeknek alapanyagot biztosító környékbeli szénbányászat jelentősen hozzájárult nemcsak a környék képének, hanem társadalmának, mindennapi életének átalakításához is. A széntelepek feltárása után a 19. század közepétől már korábban is bányászattal foglalkozó telepesek érkeztek messzi vidékekről, akik számára a bányákhoz közeli falvak közigazgatási határain belül, de szinte teljesen önálló lakótelepek létesültek. A kitermelés változását szorosan követték a kolóniaépítések. Már a bányák megnyitásakor megkezdődött a telepek kialakítása, amelyek népességének egy része azonban az egyes lelőhelyek gazdasági jelentőségének változása folytán nem ritkán egyik kolóniáról a másikra költözött. Ezzel párhuzamosan a közeli falvak lakossága is átalakult, és ipari társadalommá vált, viszont társadalmi helyzetük, mentalitásuk különbözött a bányásztelepekétől. A térség felett befolyást szerző nagyvállalat jelenléte azonban nemcsak a munkaalkalmak és a lakóhelyek teremtésében, hanem az infrastruktúra kialakításában és a mindennapi életben is érvényesült. Élelmezési üzletek, oktatási intézmények, egyletek, fürdők jöttek létre a Rima égisze alatt. Az anyaközségek és a környékbeli falvak élete ehhez képest jelentősen elmaradt, hiába voltak a bányászkolóniák zömükben csak pár száz fős külterületek. A kohászati kolóniákon is hasonló társadalmi, jóléti és kulturális rendszer alakult ki, amely az államosítás időszakáig fennállt. Az 1940-es évek végétől, habár a kohászat és a bányászat még fél évszázadig meghatározó maradt a térségben, a szocializmus keretein belül a struktúra átalakult. A bányászkolóniák sorsa a 20. század utolsó harmadában pecsételődött meg. Egymás után 66 Csák 2009. 18. p.
