Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Nagy Péter: Bányatelepek a falvak szélén - Az Ózd környéki bányászkolóniák a 19. század közepétől az államosításig
NAGY PÉTER BÁNYATELEPEK A FALVAK SZÉLÉN - AZ ÓZD KÖRNYÉKI BÁNYÁSZKOLÓNIÁK A 19. SZÁZAD KÖZEPÉTŐL AZ ÁLLAMOSÍTÁSIG1 A 19. század közepén Ózd térségében nemcsak a kohászat, hanem az annak nyersanyagot biztosító szénbányászat megjelenése is jelentősen átalakította a térség életét, így a vidék külső képét is. Míg az induló ózdi gyárhoz a vasércet főképp a gömöri lelőhelyek szolgáltatták, a bamaszéntelepek az üzemhez közel helyezkedtek el, és ez is jelentős mértékben szerepet játszott abban, hogy a szállítás megkönnyítése miatt a vasművet Ózdon építették fel. Az új bányák jellemzően nem a falvak magjában, hanem azok külterületein nyíltak meg, amivel egy teljesen új színfoltot hoztak be a környék arculatába. Nemcsak munkahelyként kell azonban tekinteni e létesítményekre, mivel elegendő és megfelelően képzett helyi munkaerő hiányában messzi vidékekről kellett szakembereket toborozni, akiknek megtartása érdekében a szénbányák mellé korszerű lakótelepek épültek. Az otthonok mellett számos középület és szolgáltatás telepedett meg, így az új lakóterületek (Karu, Bánszállás, Vajács, Somsály, Farkaslyuk) ugyan meglévő községek (Ózd, Sajóvárkony, Járdánháza, Hódoscsépány) köz- igazgatási határain belül helyezkedek el, de településeket képeztek a településekben. A falvak lakói is bevonultak a bányászatba, azonban ott eleinte főképp betanított és segédmunkákat vállaltak, így a bevándorlók és az „őslakosok” között jelentős társadalmi különbségek alakultak ki. Az ózdi iparvidék centrumában a vasgyár állt, amelyet üzemi telepek és létesítmények vettek körül. Ezeket a nagyrészt kohászati, de kisebb részben bányászati népességgel rendelkező falvak, majd a hozzájuk tartozó bányatelepek, valamint a bejáró munkásokat kibocsátó bányászközségek szegélyezték. A térség déli részén helyezkedett el a borsodnádasdi lemezgyár, amelyet szintén a környékbeli bányák láttak el a szükséges szénnel. A vidék ebben az időben egyetlen, folyamatosan bővülő vállalat befolyása alatt élt. Az ipari létesítmények először a Gömöri Vasművelő Egyesület, majd a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület, 1881-től pedig a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. (röviden Rima, RMST) égisze alá tartoztak, és szerves egységet képeztek. Az államosí1 A Projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból, a PD 121065. sz. pályázat segítségével valósult meg. Külön köszönöm Csák Lászlóné, Fürjes Judit és Fürjes Károlyné kutatásban nyújtott segítségét. Urbs. magyar várostörténeti évkönyv XII. 2017. 169-188. p.
