Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 12. (Budapest, 2017)
Bányavárosok - Mátyás-Rausch Petra: A liptói nemesércbányászat a 16. század második felében
118 Bányavárosok döntöttek, hogy felajánlják megvételre a királybócai bányáikat a kincstárnak. A javaslatot azonban az Udvari Kamara 1564 szeptemberében elutasította.41 Péch Antal véleménye szerint a korábbi lendületes fejlődést egyrészt az akasztotta meg, hogy a királybócai bányák szomszédságában a Szentiványiak művelték vagy bérlőikkel műveltették saját bányáikat, ami állandó konfliktushoz vezetett. Másrészt a belpolitikai helyzet miatt a besztercebányai tisztek nem merték rendbe hozni a bócai bányászatot, és nem tudtak fellépni a nemesúri önkény ellen.42 Péch Antal érvelésének második felével nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Az bizonyos, hogy a politikai körülmények sem kedveztek mindig a bányászatot megreformálni kívánó bányászati tisztviselőknek, de hasonló jelentőségű volt azon tény is, hogy a királybócai bányászat a kezdeti lendület után erre az időszakra egy olyan periódusba került, amikor már jóval több munkával lehetett csak a korábbi hasznot megszerezni, egyrészt a járatok mélyülése, másrészt pedig a versenytársak megjelenése miatt, ami különösen igaz az úttörőnek számító Leonard Keslerre és társaira. Abban azonban igazat kell adni Péch Antalnak, hogy a királybócai bányák helyzetét erősen befolyásolta az, hogy a közelükben erős konkurenciaként egy nemesi birtokon is műveltek bányákat ugyanazon szükségletekkel, mint amelyekkel a kincstáriak is bírtak (leginkább fa és a víz). Ezt a problémát, ahogy a fentiekben láttuk, már a korai szakaszban kiküldött kamarai biztosok is érzékelték, ezért javasolták, hogy próbálják meg a családot rábírni egy birtokcserére. A központi pénzügyigazgatás részéről a döntés a csere felajánlásáról 1559-ben született meg. Az Alsó-ausztriai Kamara kiküldte Wolfgang Hochenwartot 1560 tavaszán, hogy vizsgálja meg a Szenti- ványi család területén fekvő bányákat. A kamarai tisztviselő leírása szerint ezekben a bányákban, hasonlóan a likavai járatokhoz, annyi jó minőségű aranyat és ezüstöt lehetne kitermelni, hogy ebben térségben lenne a királyság második Selmecbányája. A „nagyüzemi” termelésnek azonban volt egy komoly akadálya. A Szentiványi család által bírt bányajogosítvány miatt a többi vállalkozó nem tudott nagy haszonra szert tenni, hiába tárta volna fel a teléreket, és kapta volna meg az engedélyt a bánya megnyitására. Ezért a kiküldött biztos azt javasolta a kamarának, hogy ajánljanak fel egy, a bócaihoz hasonló értékű birtokot a Szentiványi családnak. A csere révén a két településen fekvő bányákat egyesíteni lehetett volna a bányamester irányítása alatt, és új rendtartást vezettek volna be. Az ügy komolyságát mutatta, hogy kikérték a Magyar Tanács és a Magyar Kamara véleményét is a 41 Péch 1880. 238-239, 266-267. p. 42 Uo. 278-279. p.
