Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Recenziók - A beteg és egészséges testről. Bokor Zsuzsa: Testtörténetek. A nemzet és a nemi betegségek medikai'izálása a két világháború közötti Kolozsváron. Ismerteti: Tötös Áron
A beteg és egészséges testről 451 tését is jelentették. Az 1930-ban elfogadott új egészségügyi törvény számos változást hozott a nemi betegségek kezelésére és büntetésére, és ekkor rendelték el Romániában a bordélyházak bezárását. A könyv az országos kerettörvények elemzését követően a nemi betegségek gyógyítására szakosodott kolozsvári intézmények (Kolozsvári Női Kórház, Ambulatorium) kialakulását, struktúráját, céljait és nem utolsó sorban azok vezetőit mutatja be az 1918 utáni időszakban. A szerző az újonnan létrehozott egészségügyi intézmények nemi betegségek ellen folytatott küzdelmét részletesen tárgyalja. Ennek színfoltját képezi a Janovich Jenő által rendezett és az 1921—1922 között a nemi betegségek elleni kampányban levetített Világrém c. némafilm elemzése. Bokor Zsuzsa a nemi betegségek reprezentációjának vizsgálatába nemcsak a filmet, hanem a román orvosi irodalmat is bevonta, és számba vette a szövegekben megbúvó főbb szimbólumokat. A több szempontú elemzést elsősorban Coriolán Tätarunak 1920-ban a Clujul MedicaVowí megjelent, a prostitúció és a nemi betegségek háború utáni elterjedését vizsgáló tanulmányából kiválasztott szövegrészleten végezte el. Ugyancsak a korabeli sajtót felhasználva vizsgálja a nőkhöz rendelt különböző társadalmi nemi szerepeket is. Az elemzés részletesen kitér a korszak három jellegzetes nőalakjára is: az úrinőre, a cselédre és a prostituáltra. Rávilágít a prostituálódás okaira, megrajzolva a korabeli kéjnő különböző képzelt vagy valós alakjait is. A könyv utolsó két fejezetében a szerző szakít az addig használt elbeszélésmóddal: a reprezentációk, a másokról alkotott kép „puha” forrásokon keresztül történő diskurzív elemzése helyett a statisztika módszeréhez (is) fordul, és annak nyelvén szólal meg. Nem utolsó sorban a prostituáltak önképeit és azok értelmezéseit tárja az olvasó elé. Ez a két fejezet mutatja be azt a kivételes forrást, amely a két világháború közötti kolozsvári prostituáltak élettörténeteit tartalmazza. Mivel hasonló forrásról nincs tudomásunk, így kicsit kevésnek tartjuk, hogy az iratok elemzésére csak a könyv végén kerül sor. Az olvasás során az volt a benyomásunk, hogy ez a társadalomtörténeti szempontokat érvényesítő rész csupán kiegészítése a kötet nagy részét kitevő diskurzuselemzésnek. A jól megválasztott és kidolgozott kontextus(ok) ellenére így a kötet részben töredezett maradt. A Nők az orvosi statisztikában című fejezetben Bokor Zsuzsa a kolozsvári pros- titúciós intézményeket mint élettereket, valamint az ott élő nők adatait tekinti át. Forrásként arra a kérdőíves felmérésre támaszkodik, amelyet a Női Kórház Ellenőrző Irodájában Bálint Zoltán irányításával, 151 női prostituált részvételével készítettek el. A másik forráscsoport a Bálint—Stanca-féle tanulmány, amelyben a szerzők 200 prostituált adatainak statisztikai elemzését végezték el. A kvantitatív elemzésen alapuló vizsgálat számos olyan adatot tartalmaz a prostituáltakkal kapcsolatban, amelyek megismerésére források hiányában más kutatók számára ez idáig csak ritkán adódott lehetőség.5 Az utolsó fejezet (A Bálint-módszer. Egy orvosi kérdőív társadalomtörténete) 5 A prostituáltak statisztikai megközelítésű vizsgálatára azért akad egy-két példa a magyar történetírásban. Lásd Papp Barbara: Az utolsó lépcső ama mélységbe. In: Tanulmányok Budapest MúltjábólXXXV. Budapest, 2011. BTM. 133-158. p. E sorok írója a Budapest Főváros Levéltárában található fogolytörzskönyvek több mint 1300 prostituáltra vonatkozó adatait dolgozza fel.
