Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Recenziók - Remembering the City. A guide through the past of Kosice. Szerk. Gayer, Veronika - Otcenásová, Slávka - Zahorán, Csaba Ismerteti: Czoch Gábor
444 Recenziók Remembering the City. A guide through the past of Kosice. Eds. Gayer, Veronika - Otcenásová, Slávka - Zahorán, Csaba. Budapest- Kosice, 2013. Terra Recognita Alapítvány - Univerzita Pavla Jozefa Safárika v Kosiciach. 175 p. Miközben jelenleg szomorúan tapasztalhatjuk olyan hangoknak a felerősödését, amelyek a magyar és más közép-európai népek kollektív történeti emlékezetét egyfajta bornírt nacionalizmus szellemében kívánják befolyásolni, igencsak meg kell becsülnünk azokat a kezdeményezéseket, amelyek ezzel szembeszállnak. Külön örvendetes az a tény, ha egy ilyen vállalkozás hátterében fiatal történészek állnak. A Remembering the City. A guide through the past of Kosice című kötet a Terra Recognita Alapítvány kezdeményezésére a kassai Pavol Jozef Safárik egyetemmel közös kiadásban jelent meg, az egyes fejezetek szerzői pedig fiatal cseh, lengyel, szlovák és magyar történészek. A kötet az ő kezdeményezésük és együttműködésük gyümölcse, amelyet a már említett kassai egyetem mellett felkarolt és támogatott több intézmény is, hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki, a Nemzetközi Visegrádi Alap, a varsói European Network Remembrance and Solidarity, a Balassi Intézet, a brünói Vjetme mlyny kiadó és a varsói Fundacja Rés Publika Nová. Vagyis egy valóban elismerésre méltó, a visegrádi országokat átfogó együttműködés eredményét foghatjuk kézbe. Mindebből egyértelműen látszik, hogy a könyvnek komoly szimbolikus üzenete is van, ami már önmagában elég okot ad arra, hogy beszéljünk róla. Ez a munka azonban nem pusztán a rajta túlmutató szimbolikus jelentősége, hanem saját tudományos, tartalmi értékei okán is komoly figyelmet érdemel. A francia történész, Pierre Nóra nálunk is jól ismert, óriási nemzetközi visszhangot kiváltó esszéjében hívta fel a figyelmet már a nyolcvanas évek közepén arra, hogy a kortárs európai társadalmakban immár nem igazán működik a spontán emlékezet, amely a múltat korábban családi, kisközösségi keretekben hagyományozta rá az újabb generációkra, és tette a szájhagyomány, az átörökített szokások, hétköznapi társadalmi gyakorlatok automatizmusai révén a jelen szerves részévé. Bár a múlt közvetítésének ezek a csatornái mind kevésbé működnek, a társadalomnak ugyanakkor változatlanul igénye van a múlttal való kapcsolatra, már csak az önazonossága megőrzése érdekében is. Ez a helyzet, illetve ez az igény hozza létre azt, amit Nóra az emlékezet helyeinek nevezett el, amelyek lehetnek fizikálisán létező valós helyek, de immateriálisak is, és amelyekre támaszkodva a társadalom megragadhatóvá teheti, tudatosíthatja, felidézheti, vagyis ismét birtokba veheti a múltját. A történésznek pedig az a szerepe, és felelősségteljes feladata, hogy a történettudomány kritikai eszközeivel folyamatosan ellenőrzése alatt tartsa és korrigálja a kollektív emlékezet működését, hogy a természetéből következően mítoszteremtésre, részlegességre, pontatlanságra hajlamos emlékezést a maga eszközeivel a múlt valósága irányába terelje. Urbs. magyar várostörténeti évkönyv x-xi. 2015-2016. 444-447. p.
