Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Balogh Róbert: Város, fa és modemitás Debrecenben 1880-1920
Balogh Róbert: Város, fa és modemitás Debrecenben 1880-1920 39 ki sem gazdálkodhat felügyelet nélkül. A második szerint az erdőgazdaság .. talajból és élőfakészletből álló tőkét föltételez, melynek rendes kezelés mellett az évi fahasználat csak a növekvés által mindig helyrepótolódó kamatjait képezi.”29 A harmadik: gazdasági kérdésekben az egyéni érdek mindig a legjobb útmutató. Ez utóbbiból következően azokat az erdőgazdálkodókat kell állami felügyelet alá vonni, amelyek jogi személyek, vagyis közvetítők a magánérdek és a gazdálkodás között. Habár az 1866-os javaslat megjelenése és a törvény elfogadása között több mint egy évtized telt el, ezek a tézisek képezték az 1879. évi XXXI. törvénycikk alapját. Bedő Albert főerdőmester, a korszak legmeghatározóbb erdészeti tisztviselője az 1885. évi országos kiállításra készített, térképpel is kiegészítetté Magyar Állam erdőségeinek gazdasági és kereskedelmi leírása című korszakalkotó munkája szintén felhasználta az egyesület törvénytervezetében foglaltakat. Bedő táblázatait az 1880-as évek elején befejezett erdőkataszteri felmérések számadataira alapozta, s az erdőket katasztrális holdra vetített hozam, tulajdonostípus, a hat kategóriát tartalmazó termőhelyi besorolás, a négy kategóriát ismerő talajtan, valamint üzemmód és fafajok szerint, megyénként mutatta be. Módszerével a fajokat és a régiókat immár egy-két fő kategória említésével jellemezni lehetett.30 Schleicher Veronika a Balaton kapcsán mutatott rá arra, hogy ha egy hellyel és térrel kapcsolatban a tudományos közbeszéd és/vagy a közigazgatás kategóriákat alkot, az hierarchiák kirajzolásával is együtt jár. Ezeknek a hierarchiáknak fontos szerepük van abban, hogy az adott tér beilleszkedjen a nemzetiesített térképbe.31 Bedő legjelentősebb dilemmája az volt, hogy hogyan nemzetiesítse és reprezentálja azon erdők értékét és jelentőségét, amelyek nemzetiségek által lakott, országhatárokhoz közeli területeken álltak. Az ellentmondásra a rangsorolási szempontok kiválasztása kínált választ. A fabőséget és famagassági rekordokat mutató táblázatok beillesztésével azok a területek, amelyek elhelyezkedésük vagy lakosságszámuk alapján perifériának minősültek, a jegenyefenyő, a vörösfenyő vagy éppen a magyar tölgy centrumaivá váltak. A regionális felosztás eredményeként létezett „Keleti vidék”, „Éjszaki vidék” „Magyar Alföld”, „Nyugati vidék”. Az erdei tájak áttekintése során előbbi kettő utóbbiaknál fontosabbnak mutatkozott. Hierarchikus képet mutatott a fafajok viszonya is. A legtöbb kimutatásban csak igen kevés faj szerepelt, s ezek közül rendre a tölgy állt kitüntetett helyen. Az A magyar állam összes erdőségeinek fatermése fanem, üzemek és termőhely szerint címet viselő III. táblázatban második 29 Divald 1866. 30 Bedő 1885. 31 Schleicher 2014.
