Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 10-11. (Budapest, 2017)
Városok és természeti erőforrások. Válogatás az V. Magyar Várostörténeti Konferencián (Budapest Főváros Levéltára, 2015. november 18-19.) elhangzott előadásokból - Simon Katalin: A Duna és a hajómalmok Pest-Budán a 18. században és a 19. század első felében
306 Városok és természeti erőforrások jelentsék, mennyi malom működik a városban. Ezt a molnárok pár évig meg is tették, ugyanakkor kihasználták az alkalmat az ismételt próbálkozásra, mondván, „már így is oly sokan vannak, hogy alig tudnak megélni”.21 A század második felének adatai szerint azonban nagyon is volt igény több dunai hajómalomra. 1760-ban a folyó újlaki szakaszán a meglévő 18 mellé még hármat terveztek létesíteni, nagyjából azon a vonalon, ahol a Margit-szigettől abban az időben még külön álló Kis Budai-sziget északi csúcsa volt.22 A budai hajómalmokról 1777-ben készült felmérés szerint a Duna Vízivárostól Óbuda határáig terjedő szakaszán kilenc sorban összesen 50 malomszeg állt, amelyből tizenötöt csak szükség esetén használtak (Nothstecken, azaz összesen 35 malom volt itt, azt megelőzően pedig sokáig 33-ban állapították meg a malmok számát).23 1783-ban már 37 malom őrölt a Dunán, 10 sorban kialakított 54 malomszeggel, amelyekhez 1782-ben végül az évek óta kérvényezett három új malomhelyből egyet engedélyeztek a Kis Budai-szigetnél, mellette pedig kétoldalt egy-egy új malomhely kialakítását tervezték.24 A malmok számának növekedése elsősorban attól függött, volt-e elegendő megfelelő hely a Dunán, illetve a megnövekedett lakosságszám mekkora igényt támasztott, ugyanakkor a molnárcéh képviselői sem egységesen álltak a kérdéshez. A 18. század második harmadának egyik leggazdagabb molnárát, Johann Meindlt például minden eszközzel igyekeztek meggátolni - sikertelenül - abban, hogy fia számára új hajómalom működését engedélyeztesse.25 21 A molnárok ilyen jellegű próbálkozására az utolsó adat 1733-ban keletkezett, amikor ismételten kérték a tanácsot, hogy a hajómalmok száma tíz évig ne változzon, mire a tanács határozottan kijelentette, hogy ilyen határozatot nem hoznak. BFL IV.1002.a 32. köt. 227. föl. (1730. november 17.), 33. köt. 56. föl. (1731. február 21.), 35. köt. 17. föl. (1733. január 12.) 22 MNL OL S 12 Div XVI Nr. 42. 23 MNL OL S 12 Div XIV Nr. 13. A több malomszegre azért volt szükség, hogy a malmokat különböző vízállásnál is használhassák, ugyanakkor megjegyzendő, hogy emellett a malomsorok rendjét nem lehetett megbontani, így ezeket a helyeket az egyes sorok szélén alakították ki. Erről lásd pl. Johann Friedrich Lemlein kihallgatási jegyzőkönyvét (1777. március 7.) BFL IV 1002.uu Nr. 358. 24 BFL IV.1002.e 1778 Nr. 1741- 1744. és 1773, MNL OL S 12 Div XVI Nr. 43. 25 Az ügy iratait lásd BFL IV.1002.uu Nr. 358. (1774-1777). Johann Meindl kisebbik fia, Joseph számára kért engedélyt hajómalom fenntartására, amelyhez a család már rendelkezett a Franz Ziglertől vásárolt malomszeggel. A helyet ugyanakkor egy másik molnár, Johann Hirt bérelte Meindltől. Meindl idősebb fiát ekkor már bevonta az egyik malma körüli munkákba. Az ügy végül 1787-ben zárult le, Meindlék malmának elfogadtatásával. BFL IV. 1018. Nr. 146.
