Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - Pál-Antal Sándor: Jogszabályt szülő konfliktusok Marosvásárhelyen 1672-1731 között
Pál-Antal Sándor: Jogszabályt szülő konfliktusok Marosvásárhelyen... 79 ferenciális eljárás. Ezért a biztosok a határhasználat ügyében előírják, hogy a tisztségviselők a hivatalukban végzett munkájukra való tekintettel „tisztre járó” részt kapjanak, amelyeket hivataluk letétele után kötelesek a községnek visz- szajuttatni. És ajánlják a határnak a házak után való igazságos újraosztását és az évenkénti újraosztás megszüntetését, „hogy ki ki maga sajátját építhetné”. Az intézkedések többsége a tanács munkájával általában elégedetlen lakosság igényének kielégítésére irányult. E célból a városvezetést átszervezték. Az elöljárók (a bíró, hat esküdt polgár és a jegyző) először kaptak intézményi megnevezést, ők képezték ezentúl a tanácsot. A 25 tagú tanácsot beolvasztották az újonnan létrehozott esküdtek testületébe. A testület a nagyvárosokban működő százak tanácsa mintájára szerveződött, de mivel akkor a város lakossága 400-450 családból állt, tagjainak számát 40-ben állapították meg. Az új intézmény megnevezéseként a szenátust javasolták, amit a helyiek nem tettek magukévá, mivel szenátornak csak a tanácstagokat tekintették. A testület leginkább használt megnevezése a „negyven esküdt közönsége” lett. Elnöke, az orator (szószóló) tartotta a kapcsolat a tanács és a testület között. Előírták azt is, hogy a fontos ügyekben a tanács és a testület együttes üléseken tárgyaljon és határozzon. A bűnügyi esetek kivizsgálására létrehozták a város directorának (jogügyi igazgatójának) tisztségét, amelyet valamelyik polgár kellett ellásson, előírva, hogy „az gonosztevők és egyéb vétkesek ellen procedáljon [eljárjon] igazságosan”. Dolguk végeztével a biztosok távoztak, abban a hitben, hogy békét teremtettek ebben a felajzott méhkasban. De a csend hamar megtört, és az elfojtott indulatok ismét felszínre törtek. A végzésekkel elégedetlen község, mivel a - mai szóval élve - korruptnak bizonyult vezetőségből senkinek bántódása nem esett, és senkit le nem váltottak, nem törődött bele a változatlannak látszó helyzetbe. „Mégis a közönség - írja a krónikás - amit feltett, csakugyan azt akarta követni. Mely dologért megtalálta a fejedelmet és Bethlen János urat.”8 A fejedelem haragjában magához hívatta az elégedetlenkedők hangadóit - Csapai István Deákot, Szürtei Györgyöt és Veres Jánost -, akik [1672] Karácson szombatján lementek Gyulafehérvárra kihallgatásra. A meghallgatás után a fejedelem magához hívatta a bírót is harmadmagával. De ment a tanács testületileg, csak a betegek maradtak otthon. Értesülvén a dolgok menetéről a közönség is egy népes küldöttséget menesztett a fejedelmi udvarba. A feleket Bánffy Dénes és Teleki Mihály fejedelmi tanácsos urak fogadták, amikor „kit megpirongattak, 8 ENYEDI 2010. 389-390. p.Bethlen akkor Erdély kancellárja volt.
