Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Normakövetés és normaszegés - Válogatás a Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben c. konferencia előadásaiból - J. Újváry Zsuzsanna: Házasság és házasságtörés, paráznaság a 16-17. századi Kassán
64 Norma, normakövetés és normaszegés a városi életben nemzés és nevelés törvényes kereteit, hanem egyben termelési és megélhetési, gazdasági közösség is. Ha az egyik fél elhunyt, az életben maradt a gyászév letelte után rendszerint újabb házasságra lépett; az özvegyasszony - különösen, ha jobbágy vagy városi szegény volt - azért, hogy gazdaságát, telkét legyen, aki megművelje, illetőleg önmaga és gyermekei megélhetése biztosítva legyen; különben koldusbotra jutott volna. Ha jómódú polgárasszony maradt társ nélkül, annak már könnyebb volt az élete; gyakorta folytatta ura mesterségét, műhelye vezetését vagy kereskedését. Korszakunkban számos ilyen esetről tudunk a városokban, így Kassán is; az 1630-as években a város legnagyobb adófizetője Titily Zsófia volt, akinek végrendelete (1635) és sok egyéb irat alapján életútját végig tudjuk követni.19 Titily asszony férje, Nagymihályi János deák tizenhat évig tartó vaksága alatt - ahogy az asszony írja - minden vagyonukat, de még a szüleitől örökölt saját pénzét is orvosokra és orvosságokra költötték, s „más embernek való varrás által” tartotta az urát, sőt annak halála után rengeteg adósság maradt hátra. Az asszony nem ment újra férjhez, viszont hamarosan összeszedte magát, s hosszú élete során - kereskedéssel - hatalmas vagyonra tett szert. Lánya házassága révén a város legelőkelőbb családjaival került rokonságba.20 Ha férfi maradt özvegyen - akár polgár, akár jobbágy, zsellér vagy cseléd -, a háztartás vezetéséhez, az árván maradt gyermekek neveléséhez mindenképpen új asszonyra volt szüksége, valamint a közösség az erkölcsös életet is csupán ekként, vagyis házasságban élés útján várhatta el tőle - ez utóbbi pedig döntő fontosságú volt. Az emberi létezés keretét, vagyis az élet- és a vagyonközösség alapvető kereteit a házasság adta/adja meg. Luthert idézve: „És ha Szent Pál egyértelmű, tiszta szavakkal a házasságot meg nem védte volna, bizony a fajtalankodás bűne gerjedne föl; mert azt írja kereken és érethetően /I. Korinthus 7./, hogy nemcsak a gyermekek végett, hanem a paráznaság miatt is minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és hogy »a feleség nem ura maga testének, hanem a férje, hasonlóképpen a férj sem ura maga testének, hanem a felesége; ne fosz- szátok meg egymást.«”21 Ezt a gondolatsort vette át az augsburgi hitvallásra épülő, Leonhart Stöckel bártfai lelkész által 1549-ben összeállított Confessio Pentapolitana is: „Oly értelemben vagyunk, hogy az házassághis Istennek rendelése, és annak okáért kárhoztatván imit amot való bujalkodásokat, az illendeo 19 Kassa Város Levéltára (KVLvt.), Archív Mesta Kosice, Archivum Secretum, DD-Titily család; a család iratai, valamint No 9. Titily Zsófia végrendelete. Kassa, 1635. március 15. Idézi: J. ÚJVÁRY 2001. 401-402. p. 20 J. ÚJVÁRY 2001. 401^407. p. 21 LUTHER é. n. 122. p; vő. KATUS 1998. 20-24. p; vő. J. ÚJVÁRY 2002. 69. p.
