Urbs - Magyar Várostörténeti Évkönyv 9. (Budapest, 2014)
Recenziók - Kocsis Aranka: Magyar faluk és magyar falusiak a szlovák fővárosban. Városiasodás és etnicitás a 20. századi Pozsony szélén Ismerteti: Bálint Angelika
Kocsis Aranka: Magyar faluk és magyar falusiak a szlovák fővárosban... 317 erejét, saját döntéséből szökött át Magyarországra, így lehetősége volt magával vinni értéktárgyait is, sőt - mint utóbb kiderült - sok esetben ide-oda ingáztak a határon keresztül. Aki megtehette, többször is visszatért otthonába, hogy magával vigye még ott maradt rokonait, ingóságait, a vagyonmentésből pedig üzleti hasznot is lehetett kovácsolni. Akinek volt kocsija és kellő bátorsága a többszöri határszegéshez, azt a menekülni szándékozók mintegy fuvarozóként alkalmazták. Sok esetben stratégiai okokból néhány családtagot a faluban hagytak, és remélték, hogy így ingatlanvagyonuk számára is védelmet tudnak biztosítani. Az elbeszélésekből kirajzolódik a kisemberek és a nagypolitika viszonya, egyéni cselekvőképességük lehetőségei, továbbá megismerhetővé válik a falubeliek információs horizontja. Az identitás problémája ez esetben is releváns kérdés, itt azonban a nemzeti mellett a lokális tudat válik érdekessé. Jól példázza ezt az otthon maradtak és a menekülést választó családok viszonya, egy-egy visszaemlékezésben megjelenik az eltérő stratégiát választók gúnyolódó megítélése. A harmadik logikai egység az identitás alakulását a családnevekből és a nyelv- használat generációs átalakulásából kiindulva vizsgálja, feltételezve, hogy a név meghagyása a közösséghez tartozást jelzi, míg elhagyása a megváltozott helyzethez való igazodást fejezi ki. A vizsgálat forrásbázisát a katolikus egyházi anyakönyvek jelentik, amelyek segítségével Kocsis a magyar, német és szláv névalakok változását követi nyomon 1896-tól az 1950-es évekig. Az íráskép változásait a szerző nem tekinti névváltozásnak, azokra az esetekre koncentrál, mikor a név a korábbitól eltérő nyelvtani szabályokhoz igazodik (pl. Kovácsból Kovác lesz). Az eljárás kritikus pontja, hogy az anyakönyvi bejegyzések módját az érintettek nem határozhatták meg. Kocsis Aranka felhívja a figyelmet arra, hogy az állami anyakönyvi hivatal alkalmazottai nemzetiségi hovatartozástól függetlenül szlovák írásmód alapján jegyezték fel a neveket. Bár ez a kényszer az egyházi adminisztrációt kevésbé érintette, utólagosan nem választhatók szét azok az esetek, amikor saját elhatározás alapján, illetve amikor kényszer hatására történt a névváltoztatás. A történész számára ismeretlenek maradnak azok a családok is, amelyek nevét szlovák formában jegyezték fel a hivatalban, a gyakorlatban azonban a magyar helyesírás szabályai szerint használták azt. Ebből következően - az asszimiláció tekintetében - az anyakönyvi adatok kevésbé alkalmasak kvantitatív elemzésre. A 19. századi családnevek esetében a szerző a kortársak elbeszéléseire hagyatkozva zárja ki a magyarosítás lehetőségét. Ez az eljárás azonban megfelelő forráskritika hiányában módszertani szempontból nagyon is megkérdőjelezhető. A nyelvhasználat gyakorlatának átalakulása az egyes családok történetében megragadhatóvá teszi az asszimilációs folyamat különböző szakaszait, valamint annak tipikus okait, például a városban történő munkavállalást, vegyes házasságokat stb. Az interjúkból a vegyes etnikumú családok konfliktuskezelési stratégiáit is megismerhetjük, amelyek különleges - a politikai diskurzustól eltérő - látásmódba helyezik az együttélés formáit és a nemzetiségi ellentéteket. Kocsis Aranka könyve áttekintést nyújt Pozsonypüspöki társadalmának 20. századi történetéről, mikroszintű vizsgálatai alapján pedig összegzi a politikatörténeti fordulópontok és az urbanizáció hatásait a falu közösségére. Megállapításai számos további kérdést vetnek fel. A betelepülők és a helyiek kapcsolatát vizsgálva a lakosságcsere
